4.fejezet

Melanie a munkaidő lejárta után kocsiba ült és keresztülhajtva az alkonyi fényekbe öltözött Bécsen sorra hagyta el a belváros nevezetességeit. Szépen lassan a külvárosba ért, ahol megállt egy kicsit és beugrott az egyik kisállatkereskedésbe, hogy vegyen valamit Rexnek, Ausztria legjobb rendőrkutyájának. Továbbfolytatva útját hipp-hopp a bécsi erdőben találta magát.  Melanie szerette ezt a környéket, mert az erdő minden évszakban más és más arcát mutatta az erre vetődő felé miközben mindig ugyanolyan szép volt, de nem tudott volna itt élni, mert jobban vonzotta Bécs pezsgése. Purkersdorfba érve széles mosolyra húzódott a szája, amikor a már jól ismert erdő széli házhoz ért. A kapu előtt állt meg, aztán kinyitotta és a kerten át besétált a házig, ahol még kopogtatnia sem kellett, Rex már nyitotta is neki az ajtót.

-         Szia Rex! Okos kutya! – simogatta meg a német juhászt – Nézd csak, hoztam neked valamit! – adta oda neki a játékot, aztán Rex szájában az új zsákmányával beszaladt a konyhába, hogy megmutassa azt a  gazdájának.

-         Jaj Mel, már megint valami sipákolós izét vettél neki?

-         Nem Alex, ez nem ad hangot. – tette le nevetve a táskáját Melanie egy székre.

-         Helyes.

-         Hát te meg hogy nézel ki? – csapta össze a kezét még inkább hahotázva a lány, amikor bemenve a konyhába meglátta az éppen  mosogató bátyját.

-         Jah ez? Csak Rex felajánlotta, hogy segít a vacsorakészítésben. – vette szemügyre a pólóján éktelenkedő hatalmas  piros foltot Alex, mire a mellette ülő Rex ugatásával jelezte, hogy szívesen segített.

-         Szóval házimunkát is végeztetsz ezzel a szegény kutyával. Ez nem szép tőled! – vakargatta meg a kutya fületövét Melanie.

-         Ő akart segíteni. – vont vállat Alex.

-         Na vigyázz bratyó, majd én befejezem! – állt fel Melanie és arrébb tessékelte a testvérét. Feltűrte a felsője ujját aztán munkához látott és seperc alatt elmosogatta az elmúlt pár napról ott maradt összes  edényt és poharat, miközben egymást ugratták, mint ahogy azt gyerekkorukban is tették. Miután végzett átsétáltak a nappaliba és a kanapén ülve kezdtek beszélgetésbe, Rex pedig leheveredett a pokrócára, ahol a csontját rágcsálva hegyezte a fülét és úgy hallgatta őket.

-         Mondd csak, ugye te nyomozol a Nina Martin ügyben? – tért rögtön a témára Mel.

-         Igen. Gondolom hallottad, hogy voltam benn a szerkesztőségben.

-         Hallottam, hogy az egyik újságírónőt leteremtetted. – bólintott a lány.

-         Meggondolatlanul olyanokat írt le a cikkben, amivel tönkretehette volna a nyomozást.

-         És most hogy álltok? Van valami fejlemény? – érdeklődött.

-         Ne is kérdezd! – állt fel a kanapéról és fel-alá kezdett el járkálni a szobában Alex – Az a nő úgy eltűnt a gyerekkel, mintha a föld nyelte volna el. Amióta a fantomképét közzétettük kaptunk pár hívást, de egyik sem volt túl sok hasznunkra. Valószínűleg Bécs környékén bújkál a gyerekkel, de hogy merre?-állt meg egy pillanatra, majd folytatta a járkálást - Ráadásul Nina Martin bátyja is felfogadott egy magánnyomozót, mert szerinte nem végezzük rendesen a munkákat. A múltkor a nő volt munkahelyénél futottunk össze vele és azóta is mindig ott van, ahol mi is, sőt néha egy lépéssel még előttünk is jár én pedig nem tehetek semmit ellene. A francba is, meg akarom találni azt a gyereket, még mielőtt valami baja esik!-szorult ökölbe a keze. Alex tudta, hogy a húgának bármit elmondhat, a lány nem fogja tovább adni még úgy sem, hogy Ausztria egyik legnagyobb lapjánál dolgozott fotósként és számos barátja volt az újságírók között.

-         Először is szépen ülj le még mielőtt lyukat jársz a padlóba! – húzta le maga mellé a bátyját Mel. – Másodszor pedig ha ez segít valamit, akkor elárulom, hogy ha én pszichopata gyerekrabló lennék, akkor olyan helyen bújnék el a kicsivel, amit már nagyon jól ismerek.

-         Erre már mi is gondoltunk. Hosszas kutatómunka után végre megtaláltuk azt a lakást, amit álnéven bérelt. Holnap pedig azzal kezdjük a napot, hogy átkutatjuk az egész lakást, hátha találunk valami nyomot. Ha szerencsénk van, ott lesz az ágya alatt egy térkép vagy egy képeslap. Na de hagyjuk a munkát! Ez az ügy már álmomban sem hagy nyugodni – fintorgott Alex – legalább most hagy felejtsem el kicsit! Inkább mesélj, mi újság van veled, hugica? – nézett érdeklődve a lányra.

-         Sok a munkám és rengeteget benn kell maradnom lapzártáig a szerkesztőségben, de igazán nem panaszkodom, mert szeretem ezt csinálni. Na és megvettem az új gépemet. – magyarázta a lány.

-         Már megint egy új gép? Minek neked annyi?

-         Nem tehetek róla, meg kellett vennem. Szerelem volt első látásra.

-         Jó ezt már ismerem. - legyintett nevetve Alex – Emlékszel, hogy apa mennyire kiborult, amikor bejelentetted neki, hogy nem a jogi egyetemre mentél Salzburgba, hanem fotóssuliba? Már akkor elkezdted gyűjteni a fényképezőgépeket és szegény kicsit kiborult, amikor megtudta, hogy a cuccaid jelentős részét azok teszik ki és a tandíjra küldött pénz nagy részét is erre költötted.

-         Jobban kibukott, mint amikor te bejelentetted, hogy rendőr leszel.-jegyezte meg Melanie elmerengve a múltban.

-         Pár napig nem szólt hozzám, de aztán eszébe jutott, hogy van még remény, mert belőled ügyvédet faraghat, csak aztán neked sem füllőtt a fogad a jogi pályához.

-         A hideg is kiráz, ha meglátok egy talárt. Én és a paragrafusok...fúj! – fintorgott Melanie – Sohasem lettem volna olyan jó ügyvéd, mint ő.

-         Viszont fotósnak vagy olyan jó, mint apa ügyvédként, Melanie Nordeck. – nézett szerettel a húgára Alex.

-         Te meg nyomozónak, Alexander Brandtner. - tette a kezét Melanie a bátyja vállára.

-         Ilyen társ mellett nem olyan nehéz. – néztek mind a ketten Rexre, mire a kutya rájuk nézett a nagy barna szemeivel és vakkantott egyet, mintha azt mondta volna, hogy semmiség az egész. – Apropó társ! A pasikkal hogy állsz kicsi Melanie? –nézett ismét a húgára Alex.

-         Utálom, amikor kicsi Melanienak hívsz! – bokszolt bele a bátyja vállába a lány.

-         Tudom, azért mondtam. –vigyorgott Alex  Melaniera - Na de nem válaszoltál.

-         Miért kell neked mindent tudnod?

-         Munkahelyi ártalom. Nos?

-         Van valaki, akivel randizgatok. – vallotta be a lány, mert tudta, hogy a bátyja azonnal észreveszi rajta, ha füllenteni próbál.

-         Mikor akarod bemutatni? Neve? Címe? – árasztotta el kérdésekkel Alex.

-         Állj le bratyó! Most civilben vagy.

-         Kicsi Melanie én civil ruhás nyomozó vagyok.

-         De most nem dolgozol.

-         Nekem kötetlen a munkaidőm. Nos mikor akarod bemutatni a pasast?

-         Majd ha felkészítettem rá, hogy mire számíthat. Még elijeszted...

-         Mire kell felkészíteni? Én csak lefektetem számukra az alapszabályokat, de nem ijesztem el őket.

-         Á nem, csak mindegyiknek elmeséled, hogy a küzdősportokban jó vagy és már az ovódában a csúzlival is pontosan tudtál célozni és ma sem hanyagolod el a lőgyakorlatokat. Nagyobb távolságból is pontosan célzol, ezt véssék jól az eszükbe, mert ha megbántanak, akkor tudják, hogy mire számíthatnak.

-         Én csak féltelek. – ölelte át a húgát Alex. – Tudod, hogy hány olyan eset kerül a gyilkosságiakhoz, ahol az indíték a féltékenység, a vélt vagy valós sérelmek miatt hirtelen felindulásból elkövetett emberölések, amikor a férj öli meg a feleségét vagy fordítva?

-         Tudom és nagyon jól esik, hogy ennyire vigyázni akarsz rám. – bújt hozzá a testvéréhez Mel – De hidd el, hogy én is nagyon jól megnézem, hogy kivel megyek el randizni. Nem vagyok már kisgyerek.

-         De én akkor is féltelek. A bátyád vagyok és megígértem apának és anyának is, hogy nem fogom hagyni, hogy bajod essen. – adott egy puszit a lány feje búbjára. Közben Rex is odakullogott hozzájuk és az orrával bökdösni kezte Melt és Alexet. – Na gyere, te se maradj ki! – hajoltak oda a német juhászhoz mind a ketten.

-         Nekem sajnos mennem kell, mert holnap megint dolgozom és gondolom neked is sok dolgod lesz. – állt fel Melanie és elvette a székről a táskáját.

-         Várj kikísérlek! – állt fel Alex is.-Vagyis kikísérünk. – javította magát miután Rex egy ugatással jelezte, hogy ő sem akar ebből kimaradni.

-         És te hogy állsz a nőkkel? – nézett kérdőn a testvérére Mel miközben a kapu felé baktattak.

-         Én? Szerinted van nekem időm ilyesmire, amikor mindenféle bűnözőket hajkurászunk Rexszel Bécs szerte?

-         Jól van na, csak kérdeztem. – lépett ki a kapun a lány.

-         Jut is eszembe! Ha vége lesz ennek az egész gyermekrablásos ügynek, akkorra terveztünk egy kis sütögetést ide a kertbe. Eljön Christian, Fritz és talán Leo is, gyere el te is és hozd el azt a pasast! Meg ha gondolod még meghívhatod azt a barátnődet is, akiről már annyit meséltél.

-         Rendben Alex, majd szólj, hogy mikor lesz. – mosolygott rá a bátyjára Mel. – Szervusz és vigyázz magadra! – adott neki 2 puszit, aztán lehajolt Rexhez és megsimogatta az okos német juhász fejét. – Te is legyél nagyon jó és okos kutya! Na meg vigyázz a bátyámra! – állt fel mire Rex vakkantott egyet, mintha azt mondaná, hogy anélkül is megteszi, amit kért tőle a lány, hogy mondta volna.

-         Óvatósan és figyelmesen vezess hazafelé! – szólt a húga után Alex, miután Mel beszállt az autóba. Ahogy megfordult és elindult a bécsi lakása felé a visszapillantóban még látta, ahogy a testvére és Rex versenyt futnak a ház ajtajáig és a kutya megelőzve a gazdáját becsukja az orra előtt a ház ajtaját...