7.fejezet

Timo már nagyon készült a közös reggelire Melanieval. A hétvégét együtt szerették volna tölteni, de neki halaszthatatlan családi ügyek miatt el kellett utaznia az osztrák fővárosból, így ezzel a közös reggelivel akarta kárpótolni a szerelemét a kútba esett tervezett program miatt. Már elöző nap megvett mindent, mi szem, szájnak ingere és jó kedvel állt neki összekészíteni a finomságokat, miközben lefőzött egy adag kávét. Timo mindig is utálta a házimunkát, de mivel egyedül élt a kényszer rávitte, hogy mégis elvégezze és most ki is akart tenni magáért, ha már miatta nem alakulhatott úgy Mel hétvégéje, ahogy tervezték. Ahogy elkészült, hátralépett néhány lépést és elégedetten bólogatva szemlélte a művét, amikor is kopogtatás zavarta meg a műélvezetben. Odadobta a sarokba a konyharuhát és a tükörben még utoljára ellenőrizte, hogy minden a helyén van-e majd egy szál vörös rózsát a háta mögé dugva ment oda a bejárathoz. Amint résnyire nyílt az ajtó 2 megtermett fickó tört be rajta és Timot sarokba szorították.

-         De szép lakásod van! – lépett be egy idősebb férfi is a szobába majd megállt vele szemben.

-         Horst, micsoda meglepetés! – fintorgott a látogatójára ismerve Timo.

-         Csak nem vendéged lesz? – nézett az étkező felé az idősebb férfi, aztán intett a másik kettőnek, hogy hátrábbmehetnek pár lépést nagyobb mozgásteret hagyva ezzel Timonak. – Biztos egy nőt vársz. A barátnőd? Na jó, erre nem kell válaszolnod, ha nem akarsz. – vett el az asztalról egy almát és jóízűen beleharapott -  Inkább azt mondd meg, hogy érdekel-e az ajánlatom!

-         Én többet nem dolgozok neked! Ültem már pár évet és ez nekem bőven elég volt, nem akarok még egyszer visszakerülni oda!

-         De gondold meg! Rengeteg pénzt kereshetnél! Nekünk pedig szükségünk lenne egy megbízható emberre.

-         Soha többé nem kezdek illegális játszmákba, Horst! Új életet kezdtem és ez nekem így tökéletes.

-         Hát jó, én nem kényszerítelek. – ült ki ördögi mosoly az idősebb férfi arcára – De ismersz, hogy milyen vagyok...nem nagyon szeretem, ha nemet mondanak nekem.

-         Bocsi, hogy csak így betörtem, de nyitva volt az ajtó! – lépett be a szobába nevetgélve Mel. – ööö...Jó reggelt! – komolyodott el. – Zavarok?

-         Nem Melanie, az urak már mennek is. – nézett jelentőségteljesen Horstra és a másik kettőre Timo.

- Igen, már megyünk is. Viszlát kisasszony! – biccentett Mel felé az idősebb férfi és nyomában a 2 gorillával elindult az ajtó felé. – Még hallani fogsz felőlünk, Timo! – mondta fenyegetően búcsúzásképp úgy, hogy Mel ne hallja, aztán mind a hárman beültek egy méregdrága autóba és elhajtottak a ház elől. Timo nagyot sóhajtva dőlt neki az ajtónak, miután becsukta és arra eszmélt fel, hogy Mel a vállát kezdi el masszírozni, hogy így oldja fel a barátja feszültségét.

-         Mi a baj? Mit akart tőled ez a 2 alak? – érdeklődött kedvesen.

-         Nem érdekes, csak pár autóról volt szó. – füllentette.

-         És ez zaklatott fel ennyire? – kérdezte hitetlenkedve a lány.

-         Fáradt vagyok, ennyi az egész. – próbált hárítani.

-         Ugye nem akarod újra kezdeni a rablásokat? – nézett gyanakodva Timora.

-         Semmi pénzért sem. Ha visszamehetnék az időben jól seggbe rúgnám az akkori önmagamat ezért az egészért. Hülye voltam, hogy akkoriban belementem. Nem érte meg... – fordult Mel felé Timo.

-         Ami volt elmúlt, ne rágódj rajta! Leülted a büntetésed és kész, lépj tovább!

-         De hogy lépjek tovább, amikor sokaknak még mindig rosszfiú vagyok?!– csattant fel.

-         Nekem és azoknak, akik szeretnek te egy értékes ember vagy. A műhelyed nagyon is jól megy, kimásztál a gödörből és megmutattad, hogy az az egész csak egy ifjúkori ballépés volt. Én így fogadlak el és szeretlek, ezt ne feledd! – bújt hozzá Melanie. – Tudom, hogy olyan dolgokat is rád bizonyítottak,amit el sem követtél és segíteni fogok neked, hogy tisztára moshasd a neved.

-         Mi is lenne velem nélküled? – sóhajtott egyet Timo és átölelte a lányt. – Gyere, reggelizzünk!

- Az jó lesz, mert már jobban kong a gyomrom az ürességtől, mint a Stephansdom nagyharangja. – nevetett a lány, aztán átsétáltak az étkezőbe, hogy meghitt hangulatban lássanak neki a közös villásreggelinek. Elmesélték egymásnak a hétvége eseményeit, Melanie pedig néhány fotót is elővett a táskájából, amit a barátaival közös pikniken készített és megmutatta szerelmének. A meghitt hangulatban gyorsan repült az idő és gyorsan fogyott az étel is az asztalról, Timoék pedig már csak azt vették észre, hogy az utolsó morzsákat csipegetik az előttük lévő tányérból.

-         Ez nagyon jól esett! – gyűrte össze egy gombócba a szalvétát Mel.

-         Elviszlek a szerkesztőségbe. – dobta be a mosogatóba az üres tányérokat és poharakat Timo.

-         Köszi! – lépett oda hozzá a lány és hátulról átölelve a derekát adott egy puszit a barátja arcára. Szinte ugyanebben a pillanatban szólalt meg Mel mobilja, a lány pedig odasietett a székhez, amin az imént ült, hogy a támlájára akasztott táskájából elővehesse a mobilját. Széles mosolyra húzodótt a szája, amikor meglátta a kijelzőn villogó nevet.

-         Szia tesó! – szól bele vidáman.

-         Szia hugica! Lenne egy kérdésem hozzád, mint nőhöz, aki háziasabb, mint én.

-         Hallgatlak!

-         Ha a fehér ingemet sikerült összemosni a színessel és az összefogta, akkor ki tudom belőle imádkozni valahogy? A végeredmény rózsaszín lett...

-         Akkor nincs remény. De megnyugtatlak Alex, most divatos a rózsaszín. – kuncogott a telefonba.

-         Jaj köszi, hugi! – replikázott vidáman - Rex, te veszel újat! – hallotta Mel, amint a bátyja a kutyához beszél.

-         Ne fogj mindent arra a szegény kutyára!

-         Pedig ő volt. Nem elég gyorsan kapta meg a reggelijét, ezért elcsente az asztalról az egyik piros mappát, amit épp át akartam nézni aztán eldugta a mosógépbe, én meg nem vettem észre.

-         Jól tette! – nevetett a történeten Mel. – Ez meg mi volt? – kérdezte, miután egy nagy puffanás és egy kiáltás keveredett a földre eső tárgyak csörömpölésével, aztán Alex nevetésével.

-         Rex és Christian ugyanazt a zsömlét nézték ki maguknak.

-         Hagy találjam ki, Rex nyert. – mosolygott a telefonba Mel.

- Mint mindig. De most leteszem, mert dolgoznom kell. Majd még beszélünk Melanie! Szia! – búcsúzott el Alex a testvérétől és letette a telefont, amikor látta, hogy Kunz kezében néhány papírral lép be az irodába.

-         Utánakérdeztem a grazi kollégáknál Gabriele Krausennek, ahogy kérted. Itt van minden, amit sikerült megtudnom róla. – sétált egyenesen Alex asztalához Fritz és odaadta neki a papírokat. – Nem volt még büntetve, de néha sikerült kicsit összetűznie a rendőrséggel a túlzott kíváncsisága okán. Leleplező cikksorozatot írt a grazi polgármester illegális üzleteiről, aminek következtében elég bizonyítékot gyűjtött össze, hogy le lehessen tartóztatni.  – mondta el zanzásítva a papírok tartalmát Kunz.

-         Köszönöm!- biccentett a főfelügyelő és az iratokba mélyedt.

-         Veled meg mi történt? – nézett kérdőn Böckre Fritz, ahogy leült a saját íróasztalához.

-         A szokásos. – intett a fejével kissé bosszúsan Rex helye felé a sarokba Christian, de közben már a szája sarkában egy mosoly játszott. Persze néha bosszantotta, hogy nem jut neki a harapnivalóból és ha éhes, neki kell elmenni venni még egy szalámis zsömlét, de képtelen volt haragudni az okos német juhászra.

-         Megeheted az enyém, én is vettem magamnak egyet. – dobta oda a becsomagolt szendvicset Christiannak Fritz, aki még épphogy Rex előtt elbírta kapni a szalámis zsömlét.

-         Köszi! – nézett mosolyogva Kunz íróasztala felé, ahol kollégája már a ceruzák elrendezésébe mélyedt. – Te pedig ne legyél ennyire telhetetlen! – dorgálta meg az asztala előtt ülő Rexet, aztán falatozni kezdett, a kutya pedig visszament a helyére és a fülét hegyezve figyelte tovább a 3 jó barátját.

-         Krausen? Ez az az újságírónő, ugye? – kérdezte Christian a Brandtnert.

-         Igen. – tette le az asztalra a papírokat Alex – Kicsit utána akartam nézni, hogy tudjuk, hogy mire számítsunk.

-         És mit tudtál meg?

-         Azt, hogy készüljünk fel, mert valószínűleg még sok fejfájást fog okozni nekünk. – állt fel az asztalától és átment az iroda másik végébe, hogy töltsön magának egy kávét. – Szereti a munkánkba üti az orrát és nem nagyon lehet ettől a szokásától eltántorítani. Legalábbis Grazban nem tudták.

-         Értem. – mélyedt egy akta tanulmányozásába Christian.

Alex kezében a kávéjával odasétált Rex helye mellé és az utca forgalmát nézte. Lassan iszogatta a fekete lét, a másik kezével pedig a német juhász füle tövét vakargatta. „ Majd én leszoktatom róla, hogy nyomozónak képzelje magát!”...