13.fejezet

Helló!

Meghoztam a folytatást! :) Remélem tetszeni fog! Jó olvasgatást kívánok hozzá!

puszi:

Detti

-         De jó neked, hogy egész nap meg se szólalt a telefonod. Én már unom az enyémet felkapdosni folyton. – jegyeztem meg Melanienak, miközben leültem a vele szemben lévő székre a Drechslerben.

-         Ez tényleg jó, de furcsa is. Te jó ég, lehet, hogy be sincs kapcsolva! – kezdett el a mobilja után kutatni a táskájában, aztán meg is találta és egyik kezével a fejét fogta, a másikkal meg a PIN kódot ütötte be. Ahogy bekapcsolt, rögtön jelzett néhány nem fogadott hívást és pár üzenetet. Melanie aprólékos gonddal, néha bele-belekortyolva az elénk tett kávéba nézegette a híváslistáját, aztán pedig áttért az sms-ekre. Már majdnem eltette a telefont, amikor észrevette a hangüzenetet. A füléhez illesztette a mobilt és lehallgatta, közben pedig döbbent arcot vágott.

-         Gaby, ezt meg kell hallgatnod. – nyújtotta át a telefont. Ahogy meghallgattam az üzenetet, ha lett volna elég hely hanyatt vágódtam volna a székkel együtt meglepetésemben. „ Melanie, Timo vagyok. Gyere el este 7-re  régi műhelyhez! Mindent megmagyarázok, esküszöm. De erről ne szólj Gabynak, kérlek! Szeretlek!”

-         Pedig megmondtam ennek az idiótának, hogy el ne hagyja a lakásom. – szakadt föl belőlem, aztán ijedten kaptam a szám elé a kezem. – Hoppá! Ugye nem mondtam ki hangosan?

-         Gaby! Magyarázatot akarok! Szóval ott volt nálad?

-         Igen. Tegnap este csöngetett be hozzám és kérte, hogy fogadjam be pár éjszakára, én pedig igent mondtam neki. Ő kérte, hogy úgy intézzem, hogy te ne tudd meg. – vallottam be neki töredelmesen még mielőtt még mélyebbre ástam volna el magam a szemében.

-         Most is ott van?

-         Elméletileg.

- Akkor most rögtön odamegyünk! – pattant fel a székről és én is ugyanígy tettem. Melanieval alig bírtam lépést tartani, olyan gyorsan sietett vissza az autójához. Ahogy beültem mellé, máris tövig nyomta a gázpedált és kilőtt a belváros közepén. Schumachert megszégyenítően vezetett a lakásomig, aztán ahogy leparkolt elsőként ugrott ki az autóból. Türelmetlenül toporzékolt a járdán, amíg én is ki nem másztam az autó anyósüléséről. Megfogta a kezem és maga után húzott egyenesen be a kapun, onnan pedig gyalog fel a lépcsőn. Kettesével szedte a lépcsőfokokat, hogy minél előtt felérjen a harmadikra, míg én lemaradtam és inkább a liftet használtam. Már útközben előkészítettem a kulcsokat, amiket aztán beillesztettem a zárba és mind a ketten beléptünk a lakásba. Timonak nyomát sem láttam odabenn, ezért Melanieval ketté váltunk és benéztünk az összes ajtó mögé, de se a hálóban, se a fürdőszobában nem volt. Lerogytam a kanapéra, amikor is egy kétrét hajtott papírt pillantottam meg az asztalon heverő magazinok tetején. Széthajtottam a papírt és átfutottam a sietve lefirkantott pár sort.

- Melanie, Timo már nincs itt. – mutattam fel a lapot, mire a lány is leült mellém, én pedig hangosan felolvastam.

„Gaby!

Köszönöm, hogy befogadtál, de azt végképp nem tudnám feldolgozni, ha miattam te is a sitten kötnél ki bűnrészesség miatt, ezért inkább elmegyek. Ma este mindent el fogok magyarázni Melanienak. El nem tudja képzelni, hogy mennyire sokat jelent nekem, hogy hisz az ártatlanságomban. Még egyszer köszönöm a segítséged! Bízok benned! Timo

 U.I.: Égesd el a levelet, ne maradjon bizonyítéka annak, hogy ott jártam. Ja és nem ártana még pár krimit beszerezned! Nem gondoltam volna, hogy ennyire imádod a szerelmes regényeket...”

-         Ezt nem hiszem el! Mit akar csinálni? Bújkálni fog? – kérdezte aggódva Melanie inkább az élettől várva a választ, mint tőlem.

-         Fogalmam sincs. – ráztam meg a fejem. – De így nagyobb az esélye rá, hogy elkapják.

-         Nekem se, de egy biztos: elmegyek 7-kor a találkozóra.

-         Elkísérlek.

-         Timo azt mondta, hogy nem tudhatsz róla.

-         De segíteni akarok!

-         Akkor sem. Egyedül fogok menni és eszedbe ne jusson követni!

- Jó. – adtam meg magam egy nagy sóhaj kíséretében, de közben már azon járt az agyam, hogy miként oldhatnám meg, hogy elmenjek én is arra a találkozóra. Melaniet nem követhettem, mert az én autómat már kilométerekről felismeri és Ralfét - akitől még kölcsönkérhettem volna - szintén. Így nem maradt más, mint utánanyomozni kicsit, hogy hol volt ezelőtt Timo műhelye és pár perces késéssel odamenni.

- Na te nem jössz dolgozni? – állt meg az ajtóban Mel.

- Menj csak, én most felhívom Karlt és ha ráér átugrok hozzá. Felmerült pár kérdésem a Wiedemann sztoriról.

- Rendben. Szia! – integetett az ajtóból Melanie, aztán elment. Az ablaknál állva figyeltem, hogy mikor hajt el, aztán lementem a garázsba és elhajtottam a régi ismerősömhöz, aki tartozott nekem pár szívességgel...

Bécsre rátelepedett az alkony. Az ég a kék, a narancs és lila árnyalataiban fürdött. A köztéri lámpákat még nem kapcsolták fel, így a híres épületek, a Stephansdom tornya, a Karlskirche kupolája és a kastélyok épületének sziluettje sötét tömbként sejlett fel az utcát járó emberek szeme előtt. Valahol egy templom harangja kondult meg jelezve, hogy elmúlt már 6 óra is és lassan be fog sötétedni. Sokan hazafelé siettek a munkából, ugyanakkor a színházak és mozik bejáratai előtt is hosszú sorok kígyóztak. A híres villamosok is tömve voltak utasokkal. Ám hiába járt le az átlagemberek munkaideje és tették le a tollat, vagy a különféle munkaeszközeiket, a rendőrség gyilkossági osztályán még mindig nem volt vége a napnak. Brandtner és csapata még mindig azon fáradozott, hogy valahogy Timo Schwarz nyomára bukkanjanak.

-         Rex! Hagyd békén a nyakkendőmet! Még csak ma kaptam, ne tedd tönkre kérlek! – rimánkodott a kutyának Christian. – Alex, szój már rá!

-         Rex! – szólt a kutyához Brandtner, aztán a fejével Rex pokróca felé intett, mire a német juhász arra felé vette az irányt. Megállt az iroda végében és onnan nézett vissza a felügyelőre, mire az mutatott neki valami kézjelet és Rex elheveredett a pokrócán, Alex pedig visszafordult az íróasztalán található iratkupac felé.

-         Ez mindig műkődik? – kérdezte elképedve Christian.

-         Hát látod.

-         Ezt én is kipróbálom! – sétált oda a kutyához Christian, de akárhogy is probálkozott ingatni a fejét vagy a kezével jelezni, Rex úgy csinált, mintha azt sem tudná, hogy mit akar tőle és nyugodtan feküdt tovább a helyén a füle botját se mozdítva. Alex pedig a szeme sarkából figyelte a jelenetet és jókat mosolygott magában a kollégáján.

-         Neked meg mi bajod? – lépett be az irodába Kunz és kérdő tekintettel meredt a már majdnem táncot járó Christianra.

-         Semmi, semmi....Nem érdekes. – fordult meg Christian és mintha mi sem történt volna visszaült a helyére.

- Menjetek csak haza nyugodtan! Pihenjetek, mert már rátok fér.– ajánlotta fel Alex a többieknek, de alighogy a mondat végére ért, máris csörgött az asztali telefonja. Egy rövid beszélgetés után visszatette a kagylót a helyére majd kihúzva az asztalfiókját kivette belőle a fegyverét és elrakta. – A pihenésnek lőttek. Valaki bejelentést tett, hogy látta Timo Schwarzot a külvárosban. Talán ez nem átverés, mint az elöző két eset volt, mert a bejelentő szerint a külvárosban tűnt fel, az üresen álló raktárépületek környékén. Az egyik épületet pedig éppen ő bérelte miután szabadult, ott nyitotta meg az első autószerelő műhelyét. Rex gyere, indulunk! – hívta magához a kutyát és a kis csapat sietve elindult a külváros felé. Az autósok sorra húzodtak le a szirénázó rendőrkonvoj elől, így gyorsan tudtak haladni és alig negyed óra alatt odaértek a bejelentésben elhangzott címre. Halkan osonva körbejárták az épületet, teljesen a falhoz lapulva. Csak 2 kijárata volt, ezért szétváltak és megbeszélték, hogy melyikük, melyik kijáratot figyeli. Alex az oldalán Rexszel hangtalanul ment vissza az utca felőli bejárathoz és észrevette, hogy az ajtó nincs bezárva és a lakat a lánccal együtt, amivel valószínűleg le volt zárva, a földön hever. A fegyverét kibiztosította és a  lehető leghalkabban próbálta meg kinyitni az ajtót, de az nem bizonyult túl együttműködőnek, mert hatalmasat nyikordult, amikor megmozdította. Odabenn sötét volt és bár Alex nem látott senkit sem, Rex egyből szagot fogott és elindult a hatalmas épület másik vége felé. A kutya egy halom doboz előtt állt és vicsorgott, de szinte abban a pillanatban, amikor Brandtner is odaért a nagy halom dobozt feléjük lökte a mögötte lapuló Timo és a hátsó kijárat felé vette az irányt. Teljes erejéből futott az ajtó felé a nyomában Rexszel és ahogy kinyitotta az ajtót észrevette a másik két rendőrt. Villámgyorsan becsapta az ajtót és amikor meg akarta kerülni Alexet, hogy így nyerjen egérutat az utcára néző kijárat felé, Rexszel találta szembe magát. Tudta, hogy hiába próbálna menekülni, a kutya még egy tapodtat sem hagyná mozdulni, így nem tehetett mást, mint megadta magát és életében már másodszor kattant a kezén a bilincs. Nem sokkal azután, hogy a rendőrök elvitték onnan Timot egy BMW parkolt le az épület előtt. Melanie 5 perccel 7 előtt érkezett meg a Timo által megadott helyre, hogy végre beszélhessen a szerelmével és ő is tisztán láthasson az ügyben. Sok mindent meg akart vele beszélni és úgy készült, hogy hosszú beszélgetés elébe néznek. Úgy gondolta, hogy legelőször is kérdőre fogja vonni, hogy neki miért nem szólt arról, hogy bajba keveredett? Miért hazudott neki mindenfélét egy vidéki utazásról, amikor tudnia és éreznie kellett volna, hogy ő mellette áll. Soha egy percig sem kételkedett abban sem, hogy nem Timo lőtt rá arra az emberre, akkor most miért kételkedett volna a szavában? Odalépett egy utcai lápa alá és megnézte a karóráját: pontosan 7 órát mutatott. Határozott léptekkel indult el az üresen álló épület felé és balsejtelem kezdte gyötörni, amikor észrevette a nyitott ajtót. Tudta, hogy Timo nem lenne olyan hülye, hogy nyitva hagyja az ajtót. Valaminek történnie kellett. Felkapcsolta a magával hozott zseblámpáját és szólongatni kezdte a férfit, de nem kapott feleletet. Háromszor is körbejárta a mindenféle lim-lomokkal telezsúfolt épületet, de Timot sehol sem találta. Ijedten kapott a szívéhez, amikor mocorgást hallott a bejárat felől és odavilágított a zseblámpájával, hogy meglássa, hogy ki az.

-         Melanie, tedd már le azt a vacakot! – takartam el a szemem a fény elől.

-         Gaby, te meg?

-         Te komolyan azt hitted, hogy otthon fogok ülni és várom a telefonod, hogy beszámolj a találkozóról?

-         Most már értem, hogy mi a baja a bátyámnak veled...

-         Mel, én csak segíteni akarok. – tettem a vállára a kezem.

-         De én azt kértem tőled, hogy ne gyere utánam!

-         Jó, akkor én most elmegyek, de akkor azt sem mondom meg, hogy valószínűleg hová lett Timo. – fordultam sarkon.

-         Hol van?

-         Idefelé jövet Brandtnert láttam a belváros felé hajtani.

-         Ne....a bátyám letartoztatta Timot?.... - dőlt neki a falnak - Úristen!....Ugye nem igaz?

-         Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy igaz.

-         Na várjál csak Alex, ezért még számolunk! – lökte el magát a faltól és dühösen megindult az épületből kifelé.

- Mel, ne csinálj hülyeséget! Várj meg! – siettem el utána, de ő se látott, se hallott. Bepattant az autójába és beletaposva a gázpedálba kilőtt az épület elől. Ujjai görcsösen szorongatták a kormányt és azon gondolkozott, hogy mi legyen az első szava, amikor megérkezik. Timo ugyanis tudta, hogy Alex kicsoda, de Alex nem tudta, hogy Timo a húga barátja. Ha bejut a bátyja irodájába, biztosan botrány lesz. Nem egészen ilyen körülmények között tervezte a barátja bemutatását, de ha már ez van, akkor ez van. A legrövidebb utat választva haladt a belváros felé és a rendőrség épületéhez legközelebb eső parkolóhelyet el is foglalta. Ilyenkor már csak az járkál a hatalmas épület folyosóin, aki szolgálatban van vagy nem épp önszántából viszik be. A bejáratnál Melanie megpillantotta az éjszakai ügyeletest, ahogy a tévét nézi a kis fülkében. Nem akarta, hogy észrevegyék, ezért leguggolva törpejárásban ment át a kis fülke előtt. Az ügyeletes mindeközben pedig nyugodtan falta a szendvicsét és semmit sem vett észre. Mel amilyen gyorsan csak tudott felsietett az emeletre és kopogtatás nélkül lépett be a gyilkossági csoport irodájába, amelynek ajtaján ott víritott a 3 név: Alexander Brandtner, Christian Böck és Fritz Kunz. Rex már jóval előbb megérezte, hogy látogató érkezik és leült az ajtó elé. Amint belépett Mel az irodába a kutya egy vakkantással üdvözölte és a lány megvakargatta kicsit a kutya füle tövét mielőtt egy nagy sóhaj kséretében beljebb nem ment. Kunz és Böck kérdőn meredt a kihallgató ajatjában állva a láthatóan nagyon dühös Melre. A 2 rendőr közül Christian kapcsolt hamarabb.

-         Szervusz Melanie Mi járatban?

-         Helló! Nincs kedvem jópofizni. Kit hoztatok be? – ment oda ő is a kihallgató ajtajához.

-         A Richter-gyilkosság gyanúsítottja van benn. Alex most puhítja.

-         És mire jutottatok vele?

-         Azt állítja, hogy ártatlan viszont konokul hallgat arról, hogy mit csinált a gyilkosság időpontjában. De miért érekel ez téged?– válaszolt Christian, mire Melanie elgondolkozott.

-         Be kell mennem! – jelentette ki határozottan.

-         De azt nem lehet!

- Épp én igazolhatok alibit neki, értsétek már meg! – fakadt ki Mel, mire a 2 rendőr és Rex is kérdőn nézett rá – Timo a barátom. – a vallomástól úgy meglepődött Böck és Kunz is, hogy elfelejtették visszatartani a lányt attól, hogy bemenjen a kihallgatóba. Alex 2 kezével az asztalnak támaszkodott. – Utoljára kérdezem, hol volt a gyilkosság időpontjában? -  Ahogy meghallotta az ajtó nyílást, odanézett és nem akart hinni a szemének.

-         Velem volt. Timo a barátom. – jelentette ki határozottan Melanie...

12.fejezet

Helló!

Nem sok mindent fűznék a részhez, remélem, hogy tetszeni fog Nektek. :)

puszi:

Detti

-         Oh Mein Gott! – kerekedett ki a szemem, amikor ajtót nyitottam. A fejemben elég nagy volt az összevisszaság és amint megláttam, hogy ki áll velem szemben, a kusza szálak szépen összeálltak egy hatalmas nagy csomóvá, amit aztán majd nekem kell kibontogatni.

-         Te vagy az egyetlen aki segíteni tud, hogy tisztázhassam magam! – lépett be mellettem Timo a lakásba.

-         Timo, téged nem köröznek? – csuktam be az ajtót miután megbizonyosodtam róla, hogy egyik szomszédom sem dugta ki a fejét az előbbiekre.

-         Olyat mondj nekem Gaby, amit még nem tudok. Ugye te nem hiszed el, hogy én tettem? Ugye segítesz? Én inkább megdöglök, de nem megyek vissza a dutyiba. – ült le a kanapémra és kezébe vette a fantomképet. – Nekem nem is ilyen az orrom! Vagy tényleg ilyen ronda vagyok?

-         Timo, hagyd a hülyéskedést! – vettem el tőle és beletettem az egyik mappámba.

-         Te vagy az egyetlen mentsváram! Kérlek segíts! Melaniet nem akarom belerángatni ebbe az egészbe és azt sem tudom, hogy egyáltalán hinne-e nekem... – rimánkodott tovább.

-         De engem nyugodt szívvel belerángatsz... – jegyeztem meg.

-         Te anélkül is belemászol. – vágott vissza. – Tudom, hogy ott jártál.

-         Jogos. –fintorogtam-  Na ide figyelj, most meséld el nekem az egész történetet és akkor megpróbálok kitalálni valamit. Oké?

-         Oké. – bólintott és elmesélt mindent a kora reggeli telefontól a felfedezett hulláig.

-         Timo, én hiszek neked. Ugyan nem ismerlek túl régóta, de érzem, hogy igazat mondasz, engem pedig még soha nem hagyott cserben a női megérzésem.Téged nagyon csúnyán csőbe húztak. – csóváltam a fejem. – Viszont azt nem értem, hogy ha neked semmi közöd Florian halálához, akkor miért menekültél el?

-         Nem tudom...pánikba estem...

-         Pedig ez volt a legrosszabb, amit csak tehettél.

-         Most már rájöttem. – idegesen vakargatni kezdte a tarkóját - Viszont ha ezek után besétálok a rendőrségre, rögtön visznek is előzetesbe. Én számítok az első számú gyanúsítottnak és ez úgy is marad ha csak nem kerül elő valami bizonyíték, ami felmentő rám nézve. – emelte rám a tekintetét.

-         Szóval azt akarod, hogy nyomozzak egy kicsit és találjam meg azt, amit a rendőröknek sem sikerült?

-         Igen. Ha van valaki, aki meg tudja találni az te vagy!

Válasz helyett csak meredten bámultam magam elé és elgondolkoztam. Nagyon is segíteni akartam Timonak, de hirtelen azt sem tudtam, hogy hol kezdjek hozzá. Előbb rendezni akartam a gondolataimat és a kusza szlakból összeálló csomót valahol el akartam kezdeni kibontani.

-         És te mit csinálsz addig, amíg én nyomozok? – tettem fel a nagy kérdést pár percnyi hallgatás után.

-         Reméltem, hogy nálad meghúzhatom magam.

-         Nálam? Itt a belvárosban? – képedtem el.

-         Igen. Elméletileg mi csak felületes ismerősök vagyunk, nem hiszem, hogy itt kezedenék el a keresést és különben is megbízok benned Gaby!

-         Nézd előbb-utóbb sorra fognak kerülni az ismerősök is, de pár napig maradhatsz. Viszont azt tudnod kell, hogy reggeltől-estig itthon sem vagyok, tehát nagyon csendben kell lenned és nem szabad, hogy bárkinek is feltűnjön az ittléted. Napközben semmi tévézés, zenehallgatás meg ilyenek. A szomszédaim a legapróbb zajt is meghallják és könnyen lebukhatsz. A lábad nem teheted ki a lakásból, érted?

-         Értem. – bólintott.

-         Ez a kanapé valójában egy összecsukható ágy, ezen aludhatsz.Mindjárt adok is neked ágyneműt.

-         Rendben.

Besétáltam a hálószobámba és kikaptam az első garnitúra ágyneműhúzatot, ami a kezembe került és visszamentem a nappalimba.

-         Takarót és párnákat találsz az ágyneműtartóban. – adtam oda neki amikor hirtelen bevillant egy gondolat – Timo! Valamit elfelejtettem! Melanie! – fogtam a fejem és úgy rogytam le a kanapéra.

-         Ő úgy tudja, hogy vidékre mentem, ne aggódj!

-         De ez holnap benne lesz a lapokban. – mutattam fel a fantomképet – Sőt, nem hiszi el neked, hogy csak úgy leruccantál vidékre, mert járt a lakásodon, látta, hogy semmit sem vittél magaddal, az előbb mesélte telefonon. Ami viszont a legnagyobb baj az az, hogy holnap idejön.

-         Gaby, csinálj valamit! Nem akarom, hogy itt meglásson, egyenlőre jobb, ha nem tud semmiről sem.

-         Igyekszek majd megelőzni és lenn várni a ház előtt, akkor talán nem jön fel. De előbb-utóbb valahogy el kell neki mondanod.

- Ilyen szar helyzetet! – pattant fel Timo és fel-alá kezdett járkálni. Odament a konyhapulthoz és annak támaszkodva próbálta kicsit kitisztitani a fejét. Hosszú percekig szótlanul állt ott és meredten bámulta a csempét a falon, aztán megakadt a szeme a pulton szerteszét heverő papírokon.

-         Te Horst után nyomozol? – kérdezte meglepetten.

-         Ismered? – mentem oda hozzá érdeklődve.

-         Sajnos igen. – sóhajtott egy nagyot – Biztos itt van az a cikk is, amit a tárgyalás után írtak. Az a fiatal srác, akit pár nap után kaptak el és meggyanúsították a biztonsági őr lelövésével az én voltam.

-         Te? Ezért ültél? – esett le az állam.

-         Igen, mert a szemétláda nálam rejtette el a fegyvert, pedig én csak a sofőrjük voltam, soha nem lőttem senkire sem, csak annyi bűnöm volt, hogy ki akartam lépni. Olyanért is nekem kellett tartani a hátam, amit nem is én követtem el! És most is biztos ő áll a háttérben! A múltkor meglátogatott pár emberével és felajánlotta, hogy dolgozzak neki, de én visszautasítottam. A betörés csak figyelmeztetés volt, most pedig nyakig benne vagyok egy gyilkosságban. Most mit csináljak Gaby?

-         Mondj el mindent, amit tudsz erről a szemétről és megígérem, hogy nem csak tisztázlak a gyilkosság alól, hanem Horstot is börtönbe fogom juttatni!

*

Másnap reggel már korán kiugrottam az ágyból, hogy megelőzzem Melaniet. Lábujjhegyen lopakodtam ki a hálószobából, mert nem akartam felébreszteni Timot, de amint kiléptem a hálószobámból, láttam, hogy a kanapén üldögél és ha nem láttam volna ott ücsörögni, azt hittem volna, hogy csak álmodtam, hogy én bújtatom. Feltettem főni kettőnknek kávét és közben beszélgettünk pár szót olyan banális dolgokról, mint az időjárás. Szinte tapintható volt a feszültség a nappaliban, én pedig ismét éreztem a jellegzetes bizsergést, ami előre jelezte, hogy ismét történni fog valami. Lopva néztem az órát és úgy gondoltam, hogy ráérek még lemenni, mert Mel biztos nem ér ide olyan korán és nekiálltam a tévét kapcsolgatni. Alig kezdtem el váltogatni a csatornákat, valaki csöngetett. Timo ijedten nézett rám, én pedig intettem neki, hogy vagy a fürdőben vagy a hálószobámban bújjon el. Miután behúzta maga mögött az ajtót, kinyitottam a bejáratot és Melaniet láttam meg a küszöbön toporogni.

-         Gaby! Láttad a mai újságot? – kérdezte aggodalmaskodva.

-         Igen... – hajtottam le a fejem.

-         Te már tudtad ezt, ugye? Tudom, hogy te írtad róla cikket. – nézett rám vádlón.

-         Tegnap este óta.

-         Miért nem szóltál? Gaby, nem ezt vártam volna tőled...

-         Mel, kérlek hallgass meg! – állítottam meg, mert épp elmenni készült - Azután láttam meg a képet, hogy tegnap este letetted a telefont. Képzeld magad az én helyzetembe! Szerinted nem vívódtam sokáig kezemben a telefonnal?! De mit mondhattam volna neked? „Itt ülök a kanapén, kezemben Timo fantomképével, képzeld, őt gyanúsítják Florian Richter megölésével.” – immitáltam egy telefonhívást.

-         Nem. De legalább valamit mondhattál volna! – fordult ismét felém.

-         Értsd meg, hogy akartam, de nem tudtam!

-         Akkor te is képzeld magad az én helyzetembe! Reggel rögtön azzal kellett szembesülnöm, hogy a szerelmem körözik és gyilkossággal gyanúsítják.

-         Ne hidd azt, hogy nekem könnyű volt, amikor megláttam a képet... – amíg mondtam mel tűntetőleg kerülte a tekintetem.

-         Bocsáss meg Gaby, de tiszta hülye vagyok már! – sírta el magát pár percnyi hallgatás után.

-         Ugyan...Megértelek! – kezdtem el vigasztalni.

-         Azt kívánom, hogy bárcsak felébrednék ebből a rémálomból, itt lenne mellettem Timo és minden a legnagyobb rendben lenne! – szipogta – Segítened kell! Tudom, hogy nem ő tette! Érzem. – tette a szívére a kezét.

-         Segíteni fogok és tisztázni fogom Timot, esküszöm! – tettem a vállára a kezem és megöleltem.

Nem fogod, hanem fogjuk. – javított ki. – Azt hiszed, hogy én képes leszek tétlenül ülni? Tudom, hogy a bátyám nyomoz az ügyben, őt bízd csak rám! – -         „Hoppácska, azt hiszem szövetségesem akadt. Ha tudná ez a majom Brandtner, hogy a húgával szövetkeztünk az ő kiborítására, ráadásul pedig a gyanúsítottját is rejtegetem, biztos felrobbanna dühében.”-húzódott mosolyra a szám.

-         Rendben. De most akkor menjünk is be a szerkesztőségbe és lássunk is munkához! – indítványoztam miközben felkaptam a kabátom és a táskám, aztán bezártam magam mögött az ajtót.

Miután elhakultak a lépteink, Timo odaosont az ablakhoz, onnan nézte, ahogy beszállunk Melanie autójába és elhajtunk a ház elől. Mivel sem tévézni, sem zenét hallgatni nem tudott, sőt egyáltalán még egy aprócska neszt sem hallathatott Timo, nagyon hamar unatkozni kezdett. Hangtalanul osont oda a könyvszekrényhez, ügyelve rá, hogy még a parketta se reccsenjen és válogatni kezdett a könyvek között. A választása egy a cím szerint izgalmas krimire esett és visszalopozva a kanapéhoz olvasni kezdett. Egy jó ideig lekötötte a könyv, ám pár óra után ezt is megunta. A könyvet visszatette a helyére, aztán az ablakból bámulta az üres utcát. A gondolatai Melanie körül jártak. Nagyon sokat jelentett neki, hogy a lány hitt az ártatlanságában és ahogy a fürdőszobából hallgatta a két lány beszélgetését vágyakozás fogta el a barátnője után. Már régóta állt az ablaknál és az üres utcát figyelte, amikor is eszébe jutott valami. Felvett egy kapucnis felsőt és nyakig felhúzva a cipzárt, még a kapucnit is felhajtotta, aztán leszaladt a ház előtti telefonfülkébe. Melt nem tudta elérni, de hagyott neki egy hangüzenetet, aztán visszalopozott a házba és amikor megbizonyosodott róla, hogy senki sem jár a lépcsőházban villámgyorsan visszament a lakásba. Hangtalanul tette be maga mögött a bejárati ajtót, aztán visszaült a kanapéra. Most már sokkal nyugodtabb volt...