12.fejezet

Helló!

Nem sok mindent fűznék a részhez, remélem, hogy tetszeni fog Nektek. :)

puszi:

Detti

-         Oh Mein Gott! – kerekedett ki a szemem, amikor ajtót nyitottam. A fejemben elég nagy volt az összevisszaság és amint megláttam, hogy ki áll velem szemben, a kusza szálak szépen összeálltak egy hatalmas nagy csomóvá, amit aztán majd nekem kell kibontogatni.

-         Te vagy az egyetlen aki segíteni tud, hogy tisztázhassam magam! – lépett be mellettem Timo a lakásba.

-         Timo, téged nem köröznek? – csuktam be az ajtót miután megbizonyosodtam róla, hogy egyik szomszédom sem dugta ki a fejét az előbbiekre.

-         Olyat mondj nekem Gaby, amit még nem tudok. Ugye te nem hiszed el, hogy én tettem? Ugye segítesz? Én inkább megdöglök, de nem megyek vissza a dutyiba. – ült le a kanapémra és kezébe vette a fantomképet. – Nekem nem is ilyen az orrom! Vagy tényleg ilyen ronda vagyok?

-         Timo, hagyd a hülyéskedést! – vettem el tőle és beletettem az egyik mappámba.

-         Te vagy az egyetlen mentsváram! Kérlek segíts! Melaniet nem akarom belerángatni ebbe az egészbe és azt sem tudom, hogy egyáltalán hinne-e nekem... – rimánkodott tovább.

-         De engem nyugodt szívvel belerángatsz... – jegyeztem meg.

-         Te anélkül is belemászol. – vágott vissza. – Tudom, hogy ott jártál.

-         Jogos. –fintorogtam-  Na ide figyelj, most meséld el nekem az egész történetet és akkor megpróbálok kitalálni valamit. Oké?

-         Oké. – bólintott és elmesélt mindent a kora reggeli telefontól a felfedezett hulláig.

-         Timo, én hiszek neked. Ugyan nem ismerlek túl régóta, de érzem, hogy igazat mondasz, engem pedig még soha nem hagyott cserben a női megérzésem.Téged nagyon csúnyán csőbe húztak. – csóváltam a fejem. – Viszont azt nem értem, hogy ha neked semmi közöd Florian halálához, akkor miért menekültél el?

-         Nem tudom...pánikba estem...

-         Pedig ez volt a legrosszabb, amit csak tehettél.

-         Most már rájöttem. – idegesen vakargatni kezdte a tarkóját - Viszont ha ezek után besétálok a rendőrségre, rögtön visznek is előzetesbe. Én számítok az első számú gyanúsítottnak és ez úgy is marad ha csak nem kerül elő valami bizonyíték, ami felmentő rám nézve. – emelte rám a tekintetét.

-         Szóval azt akarod, hogy nyomozzak egy kicsit és találjam meg azt, amit a rendőröknek sem sikerült?

-         Igen. Ha van valaki, aki meg tudja találni az te vagy!

Válasz helyett csak meredten bámultam magam elé és elgondolkoztam. Nagyon is segíteni akartam Timonak, de hirtelen azt sem tudtam, hogy hol kezdjek hozzá. Előbb rendezni akartam a gondolataimat és a kusza szlakból összeálló csomót valahol el akartam kezdeni kibontani.

-         És te mit csinálsz addig, amíg én nyomozok? – tettem fel a nagy kérdést pár percnyi hallgatás után.

-         Reméltem, hogy nálad meghúzhatom magam.

-         Nálam? Itt a belvárosban? – képedtem el.

-         Igen. Elméletileg mi csak felületes ismerősök vagyunk, nem hiszem, hogy itt kezedenék el a keresést és különben is megbízok benned Gaby!

-         Nézd előbb-utóbb sorra fognak kerülni az ismerősök is, de pár napig maradhatsz. Viszont azt tudnod kell, hogy reggeltől-estig itthon sem vagyok, tehát nagyon csendben kell lenned és nem szabad, hogy bárkinek is feltűnjön az ittléted. Napközben semmi tévézés, zenehallgatás meg ilyenek. A szomszédaim a legapróbb zajt is meghallják és könnyen lebukhatsz. A lábad nem teheted ki a lakásból, érted?

-         Értem. – bólintott.

-         Ez a kanapé valójában egy összecsukható ágy, ezen aludhatsz.Mindjárt adok is neked ágyneműt.

-         Rendben.

Besétáltam a hálószobámba és kikaptam az első garnitúra ágyneműhúzatot, ami a kezembe került és visszamentem a nappalimba.

-         Takarót és párnákat találsz az ágyneműtartóban. – adtam oda neki amikor hirtelen bevillant egy gondolat – Timo! Valamit elfelejtettem! Melanie! – fogtam a fejem és úgy rogytam le a kanapéra.

-         Ő úgy tudja, hogy vidékre mentem, ne aggódj!

-         De ez holnap benne lesz a lapokban. – mutattam fel a fantomképet – Sőt, nem hiszi el neked, hogy csak úgy leruccantál vidékre, mert járt a lakásodon, látta, hogy semmit sem vittél magaddal, az előbb mesélte telefonon. Ami viszont a legnagyobb baj az az, hogy holnap idejön.

-         Gaby, csinálj valamit! Nem akarom, hogy itt meglásson, egyenlőre jobb, ha nem tud semmiről sem.

-         Igyekszek majd megelőzni és lenn várni a ház előtt, akkor talán nem jön fel. De előbb-utóbb valahogy el kell neki mondanod.

- Ilyen szar helyzetet! – pattant fel Timo és fel-alá kezdett járkálni. Odament a konyhapulthoz és annak támaszkodva próbálta kicsit kitisztitani a fejét. Hosszú percekig szótlanul állt ott és meredten bámulta a csempét a falon, aztán megakadt a szeme a pulton szerteszét heverő papírokon.

-         Te Horst után nyomozol? – kérdezte meglepetten.

-         Ismered? – mentem oda hozzá érdeklődve.

-         Sajnos igen. – sóhajtott egy nagyot – Biztos itt van az a cikk is, amit a tárgyalás után írtak. Az a fiatal srác, akit pár nap után kaptak el és meggyanúsították a biztonsági őr lelövésével az én voltam.

-         Te? Ezért ültél? – esett le az állam.

-         Igen, mert a szemétláda nálam rejtette el a fegyvert, pedig én csak a sofőrjük voltam, soha nem lőttem senkire sem, csak annyi bűnöm volt, hogy ki akartam lépni. Olyanért is nekem kellett tartani a hátam, amit nem is én követtem el! És most is biztos ő áll a háttérben! A múltkor meglátogatott pár emberével és felajánlotta, hogy dolgozzak neki, de én visszautasítottam. A betörés csak figyelmeztetés volt, most pedig nyakig benne vagyok egy gyilkosságban. Most mit csináljak Gaby?

-         Mondj el mindent, amit tudsz erről a szemétről és megígérem, hogy nem csak tisztázlak a gyilkosság alól, hanem Horstot is börtönbe fogom juttatni!

*

Másnap reggel már korán kiugrottam az ágyból, hogy megelőzzem Melaniet. Lábujjhegyen lopakodtam ki a hálószobából, mert nem akartam felébreszteni Timot, de amint kiléptem a hálószobámból, láttam, hogy a kanapén üldögél és ha nem láttam volna ott ücsörögni, azt hittem volna, hogy csak álmodtam, hogy én bújtatom. Feltettem főni kettőnknek kávét és közben beszélgettünk pár szót olyan banális dolgokról, mint az időjárás. Szinte tapintható volt a feszültség a nappaliban, én pedig ismét éreztem a jellegzetes bizsergést, ami előre jelezte, hogy ismét történni fog valami. Lopva néztem az órát és úgy gondoltam, hogy ráérek még lemenni, mert Mel biztos nem ér ide olyan korán és nekiálltam a tévét kapcsolgatni. Alig kezdtem el váltogatni a csatornákat, valaki csöngetett. Timo ijedten nézett rám, én pedig intettem neki, hogy vagy a fürdőben vagy a hálószobámban bújjon el. Miután behúzta maga mögött az ajtót, kinyitottam a bejáratot és Melaniet láttam meg a küszöbön toporogni.

-         Gaby! Láttad a mai újságot? – kérdezte aggodalmaskodva.

-         Igen... – hajtottam le a fejem.

-         Te már tudtad ezt, ugye? Tudom, hogy te írtad róla cikket. – nézett rám vádlón.

-         Tegnap este óta.

-         Miért nem szóltál? Gaby, nem ezt vártam volna tőled...

-         Mel, kérlek hallgass meg! – állítottam meg, mert épp elmenni készült - Azután láttam meg a képet, hogy tegnap este letetted a telefont. Képzeld magad az én helyzetembe! Szerinted nem vívódtam sokáig kezemben a telefonnal?! De mit mondhattam volna neked? „Itt ülök a kanapén, kezemben Timo fantomképével, képzeld, őt gyanúsítják Florian Richter megölésével.” – immitáltam egy telefonhívást.

-         Nem. De legalább valamit mondhattál volna! – fordult ismét felém.

-         Értsd meg, hogy akartam, de nem tudtam!

-         Akkor te is képzeld magad az én helyzetembe! Reggel rögtön azzal kellett szembesülnöm, hogy a szerelmem körözik és gyilkossággal gyanúsítják.

-         Ne hidd azt, hogy nekem könnyű volt, amikor megláttam a képet... – amíg mondtam mel tűntetőleg kerülte a tekintetem.

-         Bocsáss meg Gaby, de tiszta hülye vagyok már! – sírta el magát pár percnyi hallgatás után.

-         Ugyan...Megértelek! – kezdtem el vigasztalni.

-         Azt kívánom, hogy bárcsak felébrednék ebből a rémálomból, itt lenne mellettem Timo és minden a legnagyobb rendben lenne! – szipogta – Segítened kell! Tudom, hogy nem ő tette! Érzem. – tette a szívére a kezét.

-         Segíteni fogok és tisztázni fogom Timot, esküszöm! – tettem a vállára a kezem és megöleltem.

Nem fogod, hanem fogjuk. – javított ki. – Azt hiszed, hogy én képes leszek tétlenül ülni? Tudom, hogy a bátyám nyomoz az ügyben, őt bízd csak rám! – -         „Hoppácska, azt hiszem szövetségesem akadt. Ha tudná ez a majom Brandtner, hogy a húgával szövetkeztünk az ő kiborítására, ráadásul pedig a gyanúsítottját is rejtegetem, biztos felrobbanna dühében.”-húzódott mosolyra a szám.

-         Rendben. De most akkor menjünk is be a szerkesztőségbe és lássunk is munkához! – indítványoztam miközben felkaptam a kabátom és a táskám, aztán bezártam magam mögött az ajtót.

Miután elhakultak a lépteink, Timo odaosont az ablakhoz, onnan nézte, ahogy beszállunk Melanie autójába és elhajtunk a ház elől. Mivel sem tévézni, sem zenét hallgatni nem tudott, sőt egyáltalán még egy aprócska neszt sem hallathatott Timo, nagyon hamar unatkozni kezdett. Hangtalanul osont oda a könyvszekrényhez, ügyelve rá, hogy még a parketta se reccsenjen és válogatni kezdett a könyvek között. A választása egy a cím szerint izgalmas krimire esett és visszalopozva a kanapéhoz olvasni kezdett. Egy jó ideig lekötötte a könyv, ám pár óra után ezt is megunta. A könyvet visszatette a helyére, aztán az ablakból bámulta az üres utcát. A gondolatai Melanie körül jártak. Nagyon sokat jelentett neki, hogy a lány hitt az ártatlanságában és ahogy a fürdőszobából hallgatta a két lány beszélgetését vágyakozás fogta el a barátnője után. Már régóta állt az ablaknál és az üres utcát figyelte, amikor is eszébe jutott valami. Felvett egy kapucnis felsőt és nyakig felhúzva a cipzárt, még a kapucnit is felhajtotta, aztán leszaladt a ház előtti telefonfülkébe. Melt nem tudta elérni, de hagyott neki egy hangüzenetet, aztán visszalopozott a házba és amikor megbizonyosodott róla, hogy senki sem jár a lépcsőházban villámgyorsan visszament a lakásba. Hangtalanul tette be maga mögött a bejárati ajtót, aztán visszaült a kanapéra. Most már sokkal nyugodtabb volt...