21.fejezet

Alex azonnal bepattant az autójába és Kunz számát kezdte tárcsázni, hogy megmondja neki, hogy most már letartóztathatja. Rex kényelmesen elhelyezkedett az anyósülésen, ahová mindig is szokott ülni, a felügyelő pedig indította is az Alfát. Nagyon is jó döntésnek bizonyult, hogy a kollégáját megbízta azzal, hogy figyelje Hartmannt. Ő a gyilkos és ha most nem kapják el, akkor még egy ember élete veszélybe kerülhet. A raktárban amelyet használ megtalálták a gyilkos fegyvert rajta az ujjlenyomatokkal illetve már az indíték is megvan. Önbíráskodás. Alig gondolta végig az ügy részleteit, Fritz hívta vissza, Brandtner pedig nem nagyon akarta elhinni azt, amit hall.

-         Hogy? Mi történt?

-         Szem elől tévesztettem. Egy sofőr kíséretében egy kisteherautóval indult el, de az egyik piros lámpánál kiszállt. Én mögötte mentem, de épp ekkor tolatott ki az egyik ház udvarából egy teherautó és feltartott. Nem láttam, amikor kiszállt.

-         Hol lépett meg?

-         Az Amelia uszodánál.

Rögtön beletaposott a gázpedálba és az uszoda felé vette az irányt. Elfie zárás után oda szokott járni úszni, Hartmann addig könnyűszerrel elbújhat ott és megvárhatja a modellt, hogy vele is végezhessen....

***

A Drechsler egyik ablak melletti asztalánál ültem és elgondolkozva kavargattam a kávém. Csak én lehetek olyan hülye, hogy egy buliban valahogy összekeveredek az exférjemmel és nála kötök ki. Aztán itt van ez az ügy is... Valamitől úgy érzem, hogy nem volt hiábavaló a látogatásom a fotósnál. De mit titkol? Miért kellett otthagynia az állását? Sóhajtottam egy nagyot, aztán belekortyoltam a kávémba abban reménykedve, hogy a fekete lötty majd megsúgja a választ. A fejem az ablak felé fordítottam és elmerültem az utcai forgatag bámulásában. Épp velem szemben az üveg túloldalán állt meg két turista és a térképüket forgatva próbálták meg kitalálni, hogy hol is vannak éppen. Hevesen gesztikulálva vitatkoztak és próbálták meggyőzni egymást a maguk igazáról felfelé mutatva az utcanévtáblára. Egyszer csak megcsörrent a telefonom, én pedig a táskám felé fordultam és előkeresetem a mobilom.

-         Gabriele Krausen, tessék! – szóltam bele hivatalos hangnemben a telefonba.

-         Mit kap a kedvenc kollégád – kezdett a mondókájába Ralf.

-         Meg a legjobb barátnőd! – szólalt meg Melanie.

-         És a pasija – jelezte Timo, hogy ő is ott van.

-         Csönd! – utasította helyre Ralf a szerelmespárt – Szóval mit kapunk azért, ha elmondom, hogy mit tudtunk meg az ügyedről?

-         Amit csak akartok.

-         Pizza. Abból az olasz étteremből, tudod...ott a belvárosban! – kezdte Ralf.

-         Sok sajttal. – folytatta Melanie.

-         Én is kérek majd! – szólalt meg Timo.

-         Rendben van, kaptok pizzát, de mondjátok már!

-         Melanie beszélgetett néhány ismerősével, én pedig kutakodtam kicsit a bulvárszenny közt. A fotósod, az a Nico Hartmann, tudod...Na neki lenne a legjobb indítéka.

-         Mert?

-         Gaby, ez a Nico régen menő fotós volt, de kirúgták.

-         Ezt említette.

-         Azt nem mondta, hogy miért? – kérdezte Melanie.

-         Nem.

-         Szerződteték egy amerikai divatlap reklámkampányához fotósnak, ahol találd ki, hogy kik voltak a modellek!

-         Marion és Isabell.

-         Meg Elfie. – vette vissza a szót Ralf.

-         Ő is ott volt? – kérdeztem vissza meglepetten.

-         Ott. Nos Elfienek viszonya volt Nicoval, de  a csaj dobta mert nem volt neki elég jó a fotós. Hartmann azonban nem tudta elfogadni, hogy vége a viszonyuknak és először csak szép szóval később zsarolással is megpróbálta visszahódítani magához a modellt. Mivel nem érte el a célját, inkább bosszút akart állni rajta. Niconak elég befolyása volt és nem egy munkát megvétóztatott, amit eredetileg Elfie kapott volna, amitől érthető okokból nem volt túl boldog a modell. Mikor megtudta, hogy a divatlap kampányában együtt fog dolgozni vele, Elfie megbeszélte a másik két lánnyal, hogy segítsenek neki boszzút állni a fotóson a számos kellemetlenségért, amit neki okozott. Kitervelték, hogy megvádolják szexuális zaklatással, de aztán eldurvultak a dolgok. Elfie már nemi erőszak kísérlete miatt jelentette fel Nicot és emiatt azonnal ki is rúgták a fotóst.

-         Elfie pedig az előbb panaszolta el Ralfnak, hogy az akkori személyi edzője mindent kipakolt a rendőröknek. A zaklatás és a nemi erőszak vádja egyértelműen csak a lányok kitalációja volt.

-         Gyerekek, szívesen hallgatnám tovább, de épp az előbb sietett el az orrom előtt maga Nico Hartmann.

-         Gaby, eszedbe ne jusson követni! Veszélyes alak. – adott hangot Melanie az aggodalmának.

- Sziasztok! – nyomtam ki a telefont és mit sem tőrödve Melanie aggodalmaival követni kezdtem a fotóst, aki az Amelia uszoda felé tartott. Ránéztem a karórámra és láttam, hogy záróra van. Az emberek hosszú sorokban indulnak el kifelé az uszodából, ez a Hartmann pedig épp ekkor megy be? Leparkoltam az autót és elindultam utána. A tömeg nagy része ekkor már nem volt az épületben. A szememmel kutatva néztem körül és megpróbáltam kitalálni, hogy hová tűnhetett el Nico? Egyszer csak megéreztem, hogy valaki mögém lép, a szívem pedig kihagyott pár ütemet az ijedtségtől. Bilincs kattant a csuklómon, aminek a másik felét egy padhoz rögzítette Brandtner.

-         Héééé!

- Ne kiabálj már! – tette a kezét a számra. – Csak biztos akartam benne lenni, hogy nem követsz majd. – jegyezte meg, aztán Rexszel együtt eltűntek az előtérből. Hitetlenkedve és egyre vörösebb fejjel néztem hol a felügyelő után, hol a a saját kezemre. Megadva magam leültem a padra miközben különféle szitkokat motyogtam az orrom alatt. Nem fogja megúszni, hogy idebilincselt a padhoz, mint egy bűnözőt, azt garantálom....

***

Nico megállva a nagy medence mellett körülnézett és azt méregette, hogy hová tudna elrejtőzni, ahol nem veszik észre és megvárhatna Elfiet. Már régóta várt erre a napra, hogy bosszút állhasson a modellen azért, amit vele tett, azonban  megzavarták. Lépteket hallott a folyosó felől, ezért a legközelebbi jó rejtekhelynek tűnő helyre ment. A medence sarkánál felhalmozott napozóágyak mögé kuporodott le és szinte még levegőt sem vett, hogy nehogy bármi elárulja a jelenlétét, de Rex szimatával nem számolt. Alex oldalán a kutyával belépett a helységbe és megszólította a fotóst.

-         Herr Hartmann, nem kellett volna idejönnie. Már mindent tudunk és a gyilkos fegyvert is megtaláltuk az ujjlenyomataival.

Nico előbújt a rejtekhelyéről és a műugrótoronyba kezdett el felmászni, Rex pedig utánaeredt, amit a fotós észre sem vett.

-         Maradjon ott vagy leugrom, de nem a vízbe! – fenyegetőzött, miután felért a torony tetejére.

-         Ha olyan magasról ugrik nem lesz szép látvány a hullája. – sétált közelebb a toronyhoz Alex. – Viszont ha mégis túléli élete végéig tolókocsiban ülhet, méghozzá nem is akárhol, hanem rács mögött.

-         Nekem már mindegy. Se munkám, se életem amiatt a 3 ribanc miatt.

-         Miért nem jelentette fel őket, ha a vádak nem voltak igazak? – kezdte el faggatni Hartmannt, hogy elvonja a figyelmét Rexről.

-         Mert annál sokkal rosszabbat érdemeltek, mint amit kaptak volna ezért. Mindent elvettek tőlem, ami fontos volt az életemben, így hát én is elvettem tőlük azt, ami nekik volt a legfontosabb: az életüket. Maga szerint nekem milyen érzés falusi esküvőkön fényképezgetnem a násznépet, amikor egyike voltam a világ legjobb fotósainak? Többé oda már nem kerülhetnék vissza és nem is fogok. Megnézheti, hogy milyen hullám lesz. – készült volna leugrani, de Rex elkapta a lábát mielőtt átemlete volna a korlát felett és lerántotta. Alex felsietett a műugró torony tetejre, ám a fotós nadrágja elszakadt és megszabadulva Rextől ismét megpróbált leugrani, de a felügyelő időben érkezett és megakadályozta ebben, azonban Hartmann elvesztette az egyensúlyát és zuhanni kezdett a víz felé Alexet is magával rántva. A fotós nem tudott úszni, így a felügyelőnek kellett kivinni magával a medence szélére, ahol már várt rá a többi rendőr. A felügyelő kimászott a medencéből és magára terített egy törülközőt és leült az egyik napozóágyra, Rex pedig vele szemben foglalt helyet.

-         Van még mára egy feladatunk. Na megyünk? – nézett kérdőn a kutyára, mire az vakkantott egyet és elindultak az előtér felé.

***

Miután végre megszabadultam a bilincstől, azonnal bevágtam magam az autómba meg sem hallgatva Alex fejmosását. Tudom ez nem volt túl udvarias tőlem, de fikarcnyit sem tőrödtem azzal, hogy betartsam az illemszabályokat. Kövér gázt adva hajtottam ki az uszoda parkolójából és meg sem álltam a lakásomig. Bekapcsoltam a vadiúj laptopom és kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén. Bőven volt még annyi időm, hogy írjak még egy cikket a lapzártáig a fotós elfogásáról írt cikken kívül, amit Ralffal közösen írtunk meg. Dühösen csapkodtam a billentyűket és teleírtam egy fél oldalt a Wordben, a sorok közül pedig csak úgy sütött, hogy mit gondolok Alexről. Azonban a fél oldalnyi gépelés után hirtelen elfogyott minden dühöm és félretettem a gépet. Odamentem az ablakhoz és a kilátást bámultam. A Burgtheater tetejét díszitő kőalakok ugyanolyan békésen szemlélték az alattuk folyó életet, ahogy ezt tegnap, múlt hónapban és azelőtt évekkel is tették. Megnyugtatólag hatott rám az alkonyi város látványa és elgondolkoztam azon, amit tenni akartam. Nem tehetem ezt...ha jobban belegondolok, hatalmas lavinát indíthatnék el a cikkel ezt pedig nem akartam. Alex mégiscsak a legjobb barátnőm testvére, nem firkálhatok össze ilyeneket róla, mint amit eddig összeírtam. A bosszú sem a kenyerem. Most attól nekem jobb lesz, ha megjelentetem, hogy miként akadályozta a munkámat? Különben is én voltam az, aki odament az uszodába, szóval nem szólhatok egy rossz szót sem a felügyelőre. Nem, ezt nem tehetem. Visszaültem a kanapéra és nyomva tartva a Delete billentyűt kitöröltem az egészet. Épp az utolsó betűt tüntette el a program, amikor kopogtattak az ajtómon. Lecsuktam a laptopot és odamentem ajtót nyitni.

-         Ne csapd az orromra az ajtót, kérlek! – mondta Max, amint kinyílt az ajtó.

-         Mit akarsz?

-         Beszélni veled.

-         Dolgom van.

-         Gaby, vedd úgy, hogy egy fehér zászlót lobogtatok és rendezni szeretném a viszonyunkat. Esküszöm nincs semmi hátsó szándékom!

-         Na jó, gyere be! – sóhajtottam és kitártam az ajtót, hogy be tudjon jönni.

-         Dolgoztál? – ültünk le mind a ketten a kanapéra és Max az asztalon lévő laptopra mutatott.

- Nem rég küldtem át a cikkemet a szerkesztőnek mailben. – legyintettem, aztán hoztam a konyhából egy kis nasit és ismét ledobtam magam a kanapéra. Még magam is meglepődtem rajta, hogy mennyire jól el tudtunk beszélgetni ketten. Annak idején még túl fiatalok voltunk és nem gondoltuk át eléggé, hogy mit is jelent egy házasság. Könnyelműen vágtunk bele, de nem voltunk rá még készen, ennek megfelelően elég hamar meg is romlott a viszonyunk és a rövid házasságot hosszadalmas és csúnya válási procedúra követte. Az évek csak jót tettek neki is és nekem is. Benőtt a fejünk lágya és ő sem a régi egyszerre több vasat is a tűzben tartó forró fejű szoknyapecér volt én pedig nem a könnyelmű és meggondolatlan Gaby voltam, aki akkor is. Már csak a munkám során használom a régi tulajdonságaimat, miközben a magánéletemben sokat komolyodtam. A beszélgetős este vége egy vacsora lett, ami kellemesen telt és eljutottunk odáig, hogy barátokként váltunk el a lakásom ajtajában...

20. fejezet

-         Gaby, te ezt tényleg komolyan gondoltad?

-         Most mi a baj Melanie? Csak egy fotózásra megyek. – fogtam meg egy szexi fehérneműt.

-         Az anyja! – bámulta a szettet Timo – Ugye neked is van ilyened? – nézett kérdőn Melaniera, amire válaszul mind a ketten csúnyán néztünk rá.

-         Menj ki szépen és olvasgass vagy foszd ki a hűtőmet és edd meg, amit találsz benne! – intettem oda neki, hogy menjen szépen kifelé. – Azért mert egyszer elbújtattalak még nem jelenti azt, hogy a bugyijaimat is megnézheted.

-         Ne feledd, hogy itt hagytál egyedül egy egész délelőttre. – ismét kapott egy csúnya nézést - Már itt sem vagyok. – fordult sarkon Melanie barátja és kiment a szobából.

-         Szerintem neked is kéne készíttetned egy sorozatot. Biztos imádná.

-         Majd talán egyszer kap. – mosolyodott el. – De most magyarázd el nekem még egyszer, hogy miért akarsz fotózásra menni!

-         Mariont utoljára ez az alak fotózta nem sokkal a halála előtt. Ha ügyes vagyok, lehet, hogy ki tudok belőle szedni valami hasznosat. Tudod minden lehetőséget számba kell venni.

-         Nem tudlak lebeszélni, ugye?

-         Nem.

-         Akkor nagyon vigyázz magadra! – ölelt meg Melanie. – A képeket meg okvetlen hozd el és tedd el. Később lehet, hogy valaki nagyon fog nekik majd örülni. – kacsintott rám és kiment Timo után...

*

A fotós műterme a belvárosban, elég jó helyen volt. Ám hiába a központi hely mégsem ment annyira jól az üzlet Nico Hartmannak. Leginkább családi eseményeken vállalt fotózást, ezzel tartotta el magát ez köztudott volt fotós körökben, ahogy Melanie mesélte. De akkor miért kellett neki egy ennyire profin felszerelt műterem? Talán csak túl sokat képzelt a saját tehetségéről? Vagy nem sikerült jó kapcsolatokat szereznie? – gondolkoztam a kérdésen, miközben átöltöztem és Nico a beállításokat végezte.  A saját tükörképemet fixíroztam a tükörben és elégedett voltam a látvánnyal. Bár az sem igazán zavart volna, ha csak egy melegítőben fotóznak, de ha már azzal az ürüggyel jöttem, hogy a vőlegényem számára akarom születésnapi meglepetésnek a képeket, akkor már kénytelen voltam adni magamra. Beléptem a műterembe, a fotós még elvégezett pár beállítást, miközben engem faggatott a vőlegényemről és a kapcsolatunkról, aztán nekiláttunk a munkának. Mikor elkészült néhány kép, más beállításokat is kipróbáltunk és miközben a világítást próbálta tökéletesen eltalálni szóba hoztam néhány hírt, ami az elmúlt napokban jelent meg a Kurierban. Nem kellett sokáig várnom, Nico ráharapott a csalira.

-         Szörnyű, hogy ilyen megtörténhet. – csóválta a fejét a fotós utalva a modellgyilkosságokra. – Én mind a kettő lányt ismertem. Elképzelni sem tudom, hogy kinek állhattak az útjában.

-         Egy modellnek ennyi ellensége lehet?

-         Te nem ismered ez a világot. – nevetett fel zavartan -  Csak kifelé tűnik tökéletesnek és szépnek, mert valójában romlott és mindent megmérgez a féltékenység és az intrika.

-         Ez úgy hangzik mintha nagyon jól ismernéd. – jegyeztem meg.

-         Annak idején a világ nagy divatlapjainak fotóztam. A legjobb modellekkel dolgoztam együtt a legnagyobb divatházak és kozmetikai cégek kampányaiban. Elértem a csúcsot, aminél már egyszerűbben nem volt feljebb, csak aztán...– szorult ökölbe a keze és elhallgatott.

-         Mi történt?

-         Ott kellett hagynom a szakmámat egy kis időre. – zárta rövidre. Éreztem, hogy nem akar erről beszélni, viszont az én kíváncsiságomat nagyon is felkeltette, hogy mi volt az oka annak, hogy nem fotózhatott tovább. - De nem érdekes, inkább folytassuk a munkát. – indítványozta, én pedig bólintottam.

„Nagyobb mosolyt! Ez az! A fejed biccentsd kicsit oldalra! Csak lazán! Úgy nézz a gépre, mintha a vőlegényed lenne! Jó!” – beszélt hozzám szakadatlanul és szüntelenül kattintgatott a legkülönbözőbb szemszögekből, mígnem csögetést nem hallottunk meg.  Hartmann elnézést kérve letette a gépet és elment megnézni, hogy ki az. Én felültem a kanapéról és kicsit hátradőltem. Jól esett, mert már fájt a hátam, ám amikor meghallottam, hogy ki jött a szemem a duplájára kerekedett. Pár pillanatra lemerevedtem és mire észbe kaptam, hogy be kellene mennem az öltözőbe, már késő volt. Rex odaszaladt hozzám, én megsimogattam üdvözlésképp, aztán Brandtner is megjelent maga mellett Hartmannal.

-         Most épp dolgozom felügyelő úr, de kérdezzen nyugodtan! – jelentette ki Hartmann, mire Brandtner egyenesen rámnézett. Kedvem lett volna elkérni a fotós masináját és megörökíteni az arckifejezését az utókornak.

-         Gaby – nyögte ki hitetlenkedve miközben végigmért.

-         A vőlegény? – kérdezte Nico.

-         Isten ments! – álltam fel a kanapéról.

-         El ne mozduljon innen! – adta ki a parancsot Brandtner és intett Rexnek, hogy maradjon ott és figyeljen a fotósra, aztán a karomnál fogva behúzott az öltözőbe.

-         Gabriele Krausen, szeretném tudni, hogy mit keresel itt! – állt meg keresztbe tett karokkal az ajtóban.

-         Csak készíttetek egy fotósorozatot.

-         A vőlegényednek, aki nincs is.

-         Te nyomoztál utánam?

-         Van annál jobb dolgom is. – legyintett – A legjobb barátnőd az én húgom és tőle tudok rólad pár dolgot.

-         Igaz. De akkor is csak fotókat készíttetek magamról. Ez nem bűncselekmény tudtommal.

-         Kímélj meg a ferdítésektől és a meséktől, mert enélkül is hallok eleget. Mind a ketten tudjuk, hogy nyomozol és ahogy látom egy fél lépéssel előttünk jársz. – nem válaszoltam csak néztem rá – Azt hiszed, nem vettem észre, hogy lefotóztad azt a 2 oldalt Marion naplójából?

-         Tévedsz Alex. Fotóznak és közben beszélgetek a fotóssal. – tartottam ki az álláspontom mellett.

-         Persze, persze. Gaby, most az egyszer még elmehetsz, de ha még egyszer elkaplak, hogy beleütöd az orrod a munkánkba, lecsukatlak egy kicsit, hátha akkor leszoksz végre erről a rossz szokásodról. – figyelmeztetett, aztán hátat fordított, hogy kinyissa az ajtót.

-         Ha megtudom, hogy ki vagy kik a gyilkosok, akkor azért majd megköszönöd? – cukkoltam tovább, mert jól esett.

- Ne játssz a tűzzel, mert megégeted magad! – nézett vissza rám, aztán kiment én pedig nekiálltam visszavenni az utcai ruhámat. Hartmann intett és azt tátogta, hogy majd megbeszéljük a továbbiakat, Alex pedig elég csúnyán nézett rám, amikor elköszöntem és elindultam a szerkesztőségbe. A felügyelő tovább folytatta a fotós faggatását, de nem kérdezgethette sokáig, mert Böck kereste telefonon. A Marion lakásával szemben lévő épületből egy szemtanú hívta fel a kerületi rendőrkapitányságot azzal, hogy látott valakit a gyilkosság időpontjában bemenni a szemben lévő házba és a férfiban felismerte Rudolf Sommerbauert, akit a reptérre menet kaptak el és most bevitték a rendőrségre. Brandtner elköszönt a fotóstól és rögtön visszaindult az irodába Rexszel. Hartmann egyébként sem tudott többel szolgálni, mint amennyit már ők is kiderítettek a nyomozás során. Marion sietett haza, mert valakivel találkozója volt, aki ezek szerint nem Thomas Keller volt, hanem Rudolf Sommerbauer. Ám a felügyelőnek mégis azt súgta megérzése, hogy valami nincs rendben ezzel a Nico Hartmannal. Lehet, hogy megvan a 2 gyilkos? Vagy az az egy?

*

-         Herr Sommerbauer, maga gyanúsított. A gyilkosság estéjén ott járt Marion Reinhardt lakásán. Látták, amikor belépett a házba. – kezdett a kihallgatásba Brandtner.

-         Csak meglátogattam.

-         Akkor miért menekült előlünk?

-         Mert tudtam, hogy én leszek a gyanúsított, pedig nem is csináltam semmit. Nem én öltem meg Mariont. Amikor megérkeztem hozzá, már elég rosszul volt.

-         És?

-         Marion az egyik amerikai munka során rászokott a drogozásra. Heroinfüggő lett és én segítettem neki beszerezni az anyagot. Kezdetben még el tudta titkolni, de később Thomas rájött és megfenyegette, hogy vagy leszokik vagy szakít vele. Marion megijedt, hogy egyedül marad, mert szerette a barátját és megígérte neki, hogy leáll a heroinnal, de arra nem számított, hogy mennyire nehéz lesz. Próbáltam rábeszélni, hogy menjen el elvonóra, de erről hallani sem akart. Saját maga akart leszokni a drogról és csak tőlem kért segítséget. Azért mentem el hozzá, mert észrevettem, hogy rendszeresen tűnik el pár szem a gyógyszeremből és kérdőre akartam vonni.

-         Milyen gyógyszerből?

-         Rákbeteg vagyok és fájdalomcsillapítóként az orvosom Metadont írt fel. – magyarázta Sommerbauer. – Amikor megérkeztem hozzá, azt hittem, hogy az elvonási tűnetek miatt van rosszul és adtam neki a Metadonból, mert tudom, hogy a heroinfüggők azt használják, ha le akarnak szokni, aztán otthagytam a kanapén.

- Marion Reinhardtot megmérgezték, túl adagolták a Metadont. – mondta a felügyelő mire Sommerbauer a két kezébe temette az arcát és zokogásban tört ki, ahogy eljutott az agyáig a felismerés, hogy ő okozta a modell halálát. Böck ekkor kopogtatott az ajtón, mire Brandtner felállt és odament hozzá. Érdekes híreket hozott...