A Belvedere tetején uralkodó
koronás császári sas kiterjesztett szárnyain megcsillant a díszkivílágítás
fénye arany színű ragyogásba vonva a fenséges madarat és a császári koronát.
Odalenn a városban ugyanúgy folyt tovább az élet, mint máskor. A villamosok
nagyokat csikordulva álltak meg a megállókban, autók dudáltak a belvárosban, a
Stephansdom karcsú tornya pedig ugyanúgy tört az ég felé, mint tegnap, a múlt
héten, a múlt évszázadban. Én a fejem az ablak mellett a falnak támasztottam és
kezemben egy méregdrága és legalább ugyanilyen erős itallal bámultam az osztrák
főváros elém táruló képét. Néha-néha megráztam az üveget, de aztán ismét
leengedtem a kezem. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy Max nincs többé.
Lehunyva a szemem, könnyek nélkül kezdtem el sírni. Egyszerűen már annyira ki voltam
száradva, mint egy sivatag. A csukott szemhéjam mögött annak a balaesetnek képe
jelent meg, amely a már meglévő rémálmom mellé csatlakozott. Ugyanúgy láttam
Max kocsijának roncsait, mint a baleset estéjén...és a letakart holttest az út
közepén...aztán pedig a mai megpróbáltatások. Ott álltam a sírgödör mellett,
láttam, amikor a koporsót leeresztették és a pap egy marék földet dobott rá, de
még mindig valószínűtlennek tűnt, hogy az exférjem abban a faládában fekszik.
Hosszú ideig maradtam még ott, a koszorúkkal lefedett sírhely előtt és csak
bámultam a nevet az egyszerű fakereszten mielőtt benéztem volna a torra.
Annyira Maxra illett volna, hogy ott üljön egy fotelben és röhögjön mindenkin,
aki őt síratta a temetőben, mert ez az egész csak egyike a rossz vicceinek, de
sajnos ez a kegyetlen valóság volt. Én láttam utoljára életben...a
Schönbrunnban és ha akkor tudtam volna, hogy már csak az út közepén letakarva
látom viszont, nem engedtem volna el egyedül. A szívembe ismét belemarkolt a
fájdalom, amitől görnyedtebb testtartást vettem fel. Vettem néhány mély
levegőt, aztán lecsavartam a kupakot az üvegről és a számhoz emeltem az üveget.
Nem akartam tudni semmiről, nem akartam, hogy bármi is fájjon. Be akartam rúgni
és semmire se emlékezni, de csöngetés zavart meg. „Melanie, mondtam, hogy
egyedül akarok maradni! Menj vissza Timohoz és hagyj már végre békén!” –
kiabáltam mogorván letéve az üveget a konyhaasztalra, de aztán ismét csöngetett
az alkalmatlankodó és ezúttal más hangot is meghallottam. Kíváncsian mentem oda
a bejárathoz és résnyire nyitottam, amennyire a biztonsági lánc engedte.
-
Kedves Brandtner
család, szálljatok le rólam! – torkoltam le Alexet, aki ott állt és becsaptam
az ajtót.
-
Gaby, a húgom
nagyon aggódik érted. – próbált kommunikálni velem a csukott bejáraton
keresztül és az ő hangjából is kihallottam némi nyugtalanságot.
-
Elmehetsz és
megmondhatod neki, hogy egyben vagyok. – válaszoltam.
-
Nem csak azért
jöttem mert Melanie megkért rá, hanem mert híreim vannak.
-
Most nem játszok
nyomozósdit, örüljön a fejed! – kiabáltam morcosan és alig vártam, hogy
elmenjen. Rexet szerettem volna látni, de emberi társaságra nem voltam
kíváncsi, csakis a négylábúra.
- Maxról van szó. – vágta rá,
mire én lefagytam. Mérgesen dobtam le a piásüveg kupakját az asztalra és elvéve
a kulcsot a tartóról kinyitottam a zárat. Szó nélkül álltam félre az ajtóból,
hogy bejöhessen a nyomozó és hű társa, a rendőrkutya. Mit sem törödve az
öltözékemmel, ledobtam magam a szőnyegre, mire Rex rögtön odajött hozzám.
Érezte, hogy szomorú vagyok, ezért először leült velem szemben és csak ingatta
a fejét, majd megnyalogatta az arcom és lefeküdt mellém, a buksiját az ölembe
hajtva. Meghatottan simogattam az okos állat bundáját. Ez a kutya nagyon a
szívemhez nőtt, pláne amióta Krapp háta mögött nyomozósat játszunk Brandtnerrel
és többet találkoztam a párossal. Tényleg képes volt vigaszt nyújtani, valahogy
sokkal nyugodtabbnak éreztem magam, miközben nagy szemekkel nézett rám.
-
Szóval felejteni
akartál. – vette el az asztalról az üveget Brandtner – Elég drága lehetett. –
olvasta el a címkét. – De nem baj, ezt most szépen kiöntöm. – fordult vele a
mosogató felé és a feje tetejére állítva az üveget elkezdte belőle kilocsolni
az italt.
-
Ezt nem teheted
Brandtner! – sziszegtem a fogaim közt.
-
A te érdekedben
teszem. – nézett egy pillanatra rám a válla felett – Meg Melanie érdekében,
mert nem akarom, hogy ő legyen az, aki majd hazaráncigál a kocsmákból az
éjszaka közepén, mert egy lecsúszott alkoholista lesz a legjobb barátnőjéből na
meg magamért is, mert még ha utálom is kimondani, Krapp ellenében szükségem van
az eszedre, hogy megoldjuk a Vitter ügyet, de ha részegeskedsz, úgy nem fog
menni.
-
Egy üveg piáról
lenne csak szó, miket hordasz itt össze az alkoholizmusról? A saját lakásomban
hagy csináljam azt, amit akarok!
-
Egy üveg piáról
igen...meg még egyről. És ez az egy üveg is elfeljtette veled, hogy miért
jöttem. – hajította a szemetesbe a kiürült piásüveget.
-
Max miatt. –
mondtam halkan – De az baleset volt....egy tragikus baleset. – rázkódott meg a
vállam ismét.
-
Csak szerette
volna valaki azt hitetni velünk. Nem baleset volt.
-
Nem baleset
volt?! – ugrottam talpra és határozott léptekkel odamentem Alexhez. – Úgy
érted, hogy meggyilkolták?
-
Igen. Én kaptam
meg az ügyet.
-
Mindent tudni
akarok!
-
Gaby, ebbe most ne
folyj bele!
-
De igen! Segíteni
akarok kideríteni, hogy ki volt az a féreg, aki megölte Maxot! Figyelmeztetlek,
ha bármit mersz tenni annak érdekében, hogy távol tarts az ügytől, megjárod. Ez
most személyes ügy.
-
Épp azért nem
fogom engedni, hogy megint nyomozósdit játssz!
-
Beköplek
Krappnál.
-
Micsoda?!
-
Jól hallottad.
-
Azt akarod, hogy
kirúgjanak?!
-
Vagy segíthetek
és szembe köphetem azt a szemétládát, amikor csattan a kezén a bilincs vagy
lebuktatlak. Válassz!
-
Krappnak azt nem
fogod elárulni véletlenül, hogy honnan szereztük az anyagokat? Ki is lopta ki
az iratokat az épületből?
-
Mindent vagy
semmit. Vagy mind a ketten bukunk vagy beveszel a nyomozásba.
-
Képes lennél rá?
-
Képes. –
válaszoltam mindenre elszánt tekintettel.
-
Hát jó. De ha azt
mondom, hogy kicsit állítsd takarékra magad, akkor nyugton maradsz. Cserébe, ha
megtudok valamit, elárulom. Rendben?
-
Rendben. –
bólintottam mire Rex vakkantott egyet. Mosolyogva néztem a kutyára és amikor a
tekintetem visszaemeltem a felügyelőre azt vettem észre, hogy ő is mosolyog.
Rögtön komollyá váltam és a szemetesbe hajítva az üres üveget elsétáltam Alex
mellett.
-
Az előbb
mosolyogtál. – jegyezte meg.
-
Lehet. De most ne
azzal foglalkozz, hogy mit csinálok, hanem meséld el nekem, hogy mit tudtál meg
Max balesetéről! – ültem le a kanapéra.
-
Valaki kicsit
megbütykölte a féket, ezért nem tudott lassítani. Hogy elkerülje a balesetet,
megpróbálta kikerülni az álló kocsisort, de ahogy félrerántotta a kormányt az
autó hátsó fele kitört és egyenesen a másik sávban szembejövő kamion elé
pördült. Semmi esélye sem volt, hogy túlélje. – mondta el a fejleményeket Alex,
mire a szememből egy könnycsepp buggyant elő, amit azonnal le is töröltem. –
Gaby, téged majd ki kell, hogy hallgassunk. Te láttad őt utoljára életben.
Gondolkozz el rajta, hogy kinek állhatott érdekében a halála!
-
Max szerette
mások munkáját lenyúlni és a saját neve alatt közzéadni, de hogy ezért megölné
bárki is?
-
Találkoztam már
olyan esettel, ahol valaki azért ölt meg három embert, mert egy dal szerzői
jogán vesztek össze.
-
A lézeres
gyilkos? Erről hallottam.
-
Igen az. Mi
kaptuk el Rexszel, amikor az utolsó dobására készült. – kaptam fel a fejem erre
az információra - Egy butik vásárlóit és eladóit ejtette túszul a belvárosban.
-
Rex pedig kihozta
az embereket a butikból, miközben egy tükröt toltatok a kirakat elé, hogy a
pasi ne lásson ebből semit.
-
Honnan tudod? –
nézett rám meglepett tekintettel.
-
Ott voltam a
butikban. Akkor döntöttem el, hogy Bécsbe költözök, mert sokkal érdekesebb
ilyen ügyekbe beleütnöm az orrom, mint a korrupcióba Grazban.
-
Tehát akkor
magamnak köszönhetem, hogy idejöttél és folyton követsz mindenhová vagy néha
meg is elözöl?
-
Nem magadnak,
Rexnek. – simogattam meg az okos kutya fejét. – Na de hagyjuk a lézeres
gyilkost. Vitterről sikerült valamit megtudni?
-
Krapp hét lakat
alatt tart mindent, időbe fog telni, mire információhoz jutok, mindenesetre
megvan azoknak a névsora, akikkel üzletelt.
-
Értem. –
ásítottam egyet.
-
Mi lassan
indulunk Rexszel. – állt fel a kanapéról Brandtner - Gaby, majd hívd fel Melaniet, tényleg
borzasztóan aggódik miattad. Tudom, hogy néha idegesítő a babusgatása, de ő
csak jó akar neked, hidd el!
-
Majd reggel
beszélek vele.
- Próbálj meg valamennyit
aludni! – lépett ki az ajtón Alex mögötte Rexszel, aztán a sajátos tempójában
leszáguldott a lépcsőn, oldalán a kutyával. Nekidőltem a becsukott bejárati
ajtómnak és lecsúsztam a földre. Addig tartottam magam, amíg a felügyelő nálam
volt, de most, hogy egyedül maradtam, ismét átadtam magam a bánatnak és a
dühnek. Ki akarhatta eltenni láb alól Maxot? Persze volt pár idegesítő szokása
és én is haragudtam rá évekig, de megölni? Felálltam és az ablakomhoz sétáltam,
ahonnan elnéztem a szemem elé táruló csodás látképet. Magamban fogadalmat
tettem. Nem nyugszom addig, amíg meg nem találom az exférjem gyilkosát és
imádkozzon, hogy ne én jöjjek rá előbb a kilétére, hanem Alex...
Miközben az újságírónő és a
felügyelő a lakásban beszélgettek a háztól nem messze egy kisbusz parkolt. A
belsejében két férfi ült és míg az egyik egy szendvicset majszolt, a másik
fülhallgatóval a fején jegyzetelte az elhangzottakat.
-
Ne csámcsogj már
olyan hangosan bazd meg, nem hallok semmit! – dobta az asztalra a tollat.
-
Én nem is
csámcsogok. – harapott egy jókorát a szendvicsbe a másik, mikor megszólalt a
mobil.
-
Vedd már fel, biztos
a főnök az! – fogta a fülhallgatós ismét kézbe a tollát.
-
Én eszek, beszélj
vele te!
-
Én most helyetted
is dolgozom. Vedd már fel, mert esküszöm beléd eresztek egy tárat!
-
Jól van már. –
fintorgott és letette a szendvicsét. Megnyomta a zöld gombot és eltartotta
kicsit a fülétől a készüléket, de még így is majd beszakadt a dobhártyája a
főnöke üvöltésétől.
-
Azért fizetlek
titeket, hogy még ezt a kicseszett telefont sem tudjátok felvenni?! Legalább
jutottatok valamire? Kurva drágák voltak a poloskák.
-
Az újságírónő
bekapta a csalit. – vette át a társától a fülhallgatós a telefont – Vitter
iránt is érdeklődik még, de amiatt a másik hapsi miatt teljesen begőzölt.
-
Remek. Nyomozzon
csak, mi pedig akkor fogjuk elkapni, amikor a legkevésbé számít rá. Figyeljétek
tovább a lakását!
-
Rendben főnök.
- Majd jelentkezem. – szólt
még bele a telefonba, aztán már csak a vonal búgását lehetett hallani. A két
férfi nem tudta, hogy miért fontos a főnökének ez a kis újságírónő, de ha azért
fizet, hogy őt figyeljék, akkor megteszik. Helyet cseréltek egymással és
felkészültek az éjszakázásra...