21.fejezet

Alex azonnal bepattant az autójába és Kunz számát kezdte tárcsázni, hogy megmondja neki, hogy most már letartóztathatja. Rex kényelmesen elhelyezkedett az anyósülésen, ahová mindig is szokott ülni, a felügyelő pedig indította is az Alfát. Nagyon is jó döntésnek bizonyult, hogy a kollégáját megbízta azzal, hogy figyelje Hartmannt. Ő a gyilkos és ha most nem kapják el, akkor még egy ember élete veszélybe kerülhet. A raktárban amelyet használ megtalálták a gyilkos fegyvert rajta az ujjlenyomatokkal illetve már az indíték is megvan. Önbíráskodás. Alig gondolta végig az ügy részleteit, Fritz hívta vissza, Brandtner pedig nem nagyon akarta elhinni azt, amit hall.

-         Hogy? Mi történt?

-         Szem elől tévesztettem. Egy sofőr kíséretében egy kisteherautóval indult el, de az egyik piros lámpánál kiszállt. Én mögötte mentem, de épp ekkor tolatott ki az egyik ház udvarából egy teherautó és feltartott. Nem láttam, amikor kiszállt.

-         Hol lépett meg?

-         Az Amelia uszodánál.

Rögtön beletaposott a gázpedálba és az uszoda felé vette az irányt. Elfie zárás után oda szokott járni úszni, Hartmann addig könnyűszerrel elbújhat ott és megvárhatja a modellt, hogy vele is végezhessen....

***

A Drechsler egyik ablak melletti asztalánál ültem és elgondolkozva kavargattam a kávém. Csak én lehetek olyan hülye, hogy egy buliban valahogy összekeveredek az exférjemmel és nála kötök ki. Aztán itt van ez az ügy is... Valamitől úgy érzem, hogy nem volt hiábavaló a látogatásom a fotósnál. De mit titkol? Miért kellett otthagynia az állását? Sóhajtottam egy nagyot, aztán belekortyoltam a kávémba abban reménykedve, hogy a fekete lötty majd megsúgja a választ. A fejem az ablak felé fordítottam és elmerültem az utcai forgatag bámulásában. Épp velem szemben az üveg túloldalán állt meg két turista és a térképüket forgatva próbálták meg kitalálni, hogy hol is vannak éppen. Hevesen gesztikulálva vitatkoztak és próbálták meggyőzni egymást a maguk igazáról felfelé mutatva az utcanévtáblára. Egyszer csak megcsörrent a telefonom, én pedig a táskám felé fordultam és előkeresetem a mobilom.

-         Gabriele Krausen, tessék! – szóltam bele hivatalos hangnemben a telefonba.

-         Mit kap a kedvenc kollégád – kezdett a mondókájába Ralf.

-         Meg a legjobb barátnőd! – szólalt meg Melanie.

-         És a pasija – jelezte Timo, hogy ő is ott van.

-         Csönd! – utasította helyre Ralf a szerelmespárt – Szóval mit kapunk azért, ha elmondom, hogy mit tudtunk meg az ügyedről?

-         Amit csak akartok.

-         Pizza. Abból az olasz étteremből, tudod...ott a belvárosban! – kezdte Ralf.

-         Sok sajttal. – folytatta Melanie.

-         Én is kérek majd! – szólalt meg Timo.

-         Rendben van, kaptok pizzát, de mondjátok már!

-         Melanie beszélgetett néhány ismerősével, én pedig kutakodtam kicsit a bulvárszenny közt. A fotósod, az a Nico Hartmann, tudod...Na neki lenne a legjobb indítéka.

-         Mert?

-         Gaby, ez a Nico régen menő fotós volt, de kirúgták.

-         Ezt említette.

-         Azt nem mondta, hogy miért? – kérdezte Melanie.

-         Nem.

-         Szerződteték egy amerikai divatlap reklámkampányához fotósnak, ahol találd ki, hogy kik voltak a modellek!

-         Marion és Isabell.

-         Meg Elfie. – vette vissza a szót Ralf.

-         Ő is ott volt? – kérdeztem vissza meglepetten.

-         Ott. Nos Elfienek viszonya volt Nicoval, de  a csaj dobta mert nem volt neki elég jó a fotós. Hartmann azonban nem tudta elfogadni, hogy vége a viszonyuknak és először csak szép szóval később zsarolással is megpróbálta visszahódítani magához a modellt. Mivel nem érte el a célját, inkább bosszút akart állni rajta. Niconak elég befolyása volt és nem egy munkát megvétóztatott, amit eredetileg Elfie kapott volna, amitől érthető okokból nem volt túl boldog a modell. Mikor megtudta, hogy a divatlap kampányában együtt fog dolgozni vele, Elfie megbeszélte a másik két lánnyal, hogy segítsenek neki boszzút állni a fotóson a számos kellemetlenségért, amit neki okozott. Kitervelték, hogy megvádolják szexuális zaklatással, de aztán eldurvultak a dolgok. Elfie már nemi erőszak kísérlete miatt jelentette fel Nicot és emiatt azonnal ki is rúgták a fotóst.

-         Elfie pedig az előbb panaszolta el Ralfnak, hogy az akkori személyi edzője mindent kipakolt a rendőröknek. A zaklatás és a nemi erőszak vádja egyértelműen csak a lányok kitalációja volt.

-         Gyerekek, szívesen hallgatnám tovább, de épp az előbb sietett el az orrom előtt maga Nico Hartmann.

-         Gaby, eszedbe ne jusson követni! Veszélyes alak. – adott hangot Melanie az aggodalmának.

- Sziasztok! – nyomtam ki a telefont és mit sem tőrödve Melanie aggodalmaival követni kezdtem a fotóst, aki az Amelia uszoda felé tartott. Ránéztem a karórámra és láttam, hogy záróra van. Az emberek hosszú sorokban indulnak el kifelé az uszodából, ez a Hartmann pedig épp ekkor megy be? Leparkoltam az autót és elindultam utána. A tömeg nagy része ekkor már nem volt az épületben. A szememmel kutatva néztem körül és megpróbáltam kitalálni, hogy hová tűnhetett el Nico? Egyszer csak megéreztem, hogy valaki mögém lép, a szívem pedig kihagyott pár ütemet az ijedtségtől. Bilincs kattant a csuklómon, aminek a másik felét egy padhoz rögzítette Brandtner.

-         Héééé!

- Ne kiabálj már! – tette a kezét a számra. – Csak biztos akartam benne lenni, hogy nem követsz majd. – jegyezte meg, aztán Rexszel együtt eltűntek az előtérből. Hitetlenkedve és egyre vörösebb fejjel néztem hol a felügyelő után, hol a a saját kezemre. Megadva magam leültem a padra miközben különféle szitkokat motyogtam az orrom alatt. Nem fogja megúszni, hogy idebilincselt a padhoz, mint egy bűnözőt, azt garantálom....

***

Nico megállva a nagy medence mellett körülnézett és azt méregette, hogy hová tudna elrejtőzni, ahol nem veszik észre és megvárhatna Elfiet. Már régóta várt erre a napra, hogy bosszút állhasson a modellen azért, amit vele tett, azonban  megzavarták. Lépteket hallott a folyosó felől, ezért a legközelebbi jó rejtekhelynek tűnő helyre ment. A medence sarkánál felhalmozott napozóágyak mögé kuporodott le és szinte még levegőt sem vett, hogy nehogy bármi elárulja a jelenlétét, de Rex szimatával nem számolt. Alex oldalán a kutyával belépett a helységbe és megszólította a fotóst.

-         Herr Hartmann, nem kellett volna idejönnie. Már mindent tudunk és a gyilkos fegyvert is megtaláltuk az ujjlenyomataival.

Nico előbújt a rejtekhelyéről és a műugrótoronyba kezdett el felmászni, Rex pedig utánaeredt, amit a fotós észre sem vett.

-         Maradjon ott vagy leugrom, de nem a vízbe! – fenyegetőzött, miután felért a torony tetejére.

-         Ha olyan magasról ugrik nem lesz szép látvány a hullája. – sétált közelebb a toronyhoz Alex. – Viszont ha mégis túléli élete végéig tolókocsiban ülhet, méghozzá nem is akárhol, hanem rács mögött.

-         Nekem már mindegy. Se munkám, se életem amiatt a 3 ribanc miatt.

-         Miért nem jelentette fel őket, ha a vádak nem voltak igazak? – kezdte el faggatni Hartmannt, hogy elvonja a figyelmét Rexről.

-         Mert annál sokkal rosszabbat érdemeltek, mint amit kaptak volna ezért. Mindent elvettek tőlem, ami fontos volt az életemben, így hát én is elvettem tőlük azt, ami nekik volt a legfontosabb: az életüket. Maga szerint nekem milyen érzés falusi esküvőkön fényképezgetnem a násznépet, amikor egyike voltam a világ legjobb fotósainak? Többé oda már nem kerülhetnék vissza és nem is fogok. Megnézheti, hogy milyen hullám lesz. – készült volna leugrani, de Rex elkapta a lábát mielőtt átemlete volna a korlát felett és lerántotta. Alex felsietett a műugró torony tetejre, ám a fotós nadrágja elszakadt és megszabadulva Rextől ismét megpróbált leugrani, de a felügyelő időben érkezett és megakadályozta ebben, azonban Hartmann elvesztette az egyensúlyát és zuhanni kezdett a víz felé Alexet is magával rántva. A fotós nem tudott úszni, így a felügyelőnek kellett kivinni magával a medence szélére, ahol már várt rá a többi rendőr. A felügyelő kimászott a medencéből és magára terített egy törülközőt és leült az egyik napozóágyra, Rex pedig vele szemben foglalt helyet.

-         Van még mára egy feladatunk. Na megyünk? – nézett kérdőn a kutyára, mire az vakkantott egyet és elindultak az előtér felé.

***

Miután végre megszabadultam a bilincstől, azonnal bevágtam magam az autómba meg sem hallgatva Alex fejmosását. Tudom ez nem volt túl udvarias tőlem, de fikarcnyit sem tőrödtem azzal, hogy betartsam az illemszabályokat. Kövér gázt adva hajtottam ki az uszoda parkolójából és meg sem álltam a lakásomig. Bekapcsoltam a vadiúj laptopom és kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén. Bőven volt még annyi időm, hogy írjak még egy cikket a lapzártáig a fotós elfogásáról írt cikken kívül, amit Ralffal közösen írtunk meg. Dühösen csapkodtam a billentyűket és teleírtam egy fél oldalt a Wordben, a sorok közül pedig csak úgy sütött, hogy mit gondolok Alexről. Azonban a fél oldalnyi gépelés után hirtelen elfogyott minden dühöm és félretettem a gépet. Odamentem az ablakhoz és a kilátást bámultam. A Burgtheater tetejét díszitő kőalakok ugyanolyan békésen szemlélték az alattuk folyó életet, ahogy ezt tegnap, múlt hónapban és azelőtt évekkel is tették. Megnyugtatólag hatott rám az alkonyi város látványa és elgondolkoztam azon, amit tenni akartam. Nem tehetem ezt...ha jobban belegondolok, hatalmas lavinát indíthatnék el a cikkel ezt pedig nem akartam. Alex mégiscsak a legjobb barátnőm testvére, nem firkálhatok össze ilyeneket róla, mint amit eddig összeírtam. A bosszú sem a kenyerem. Most attól nekem jobb lesz, ha megjelentetem, hogy miként akadályozta a munkámat? Különben is én voltam az, aki odament az uszodába, szóval nem szólhatok egy rossz szót sem a felügyelőre. Nem, ezt nem tehetem. Visszaültem a kanapéra és nyomva tartva a Delete billentyűt kitöröltem az egészet. Épp az utolsó betűt tüntette el a program, amikor kopogtattak az ajtómon. Lecsuktam a laptopot és odamentem ajtót nyitni.

-         Ne csapd az orromra az ajtót, kérlek! – mondta Max, amint kinyílt az ajtó.

-         Mit akarsz?

-         Beszélni veled.

-         Dolgom van.

-         Gaby, vedd úgy, hogy egy fehér zászlót lobogtatok és rendezni szeretném a viszonyunkat. Esküszöm nincs semmi hátsó szándékom!

-         Na jó, gyere be! – sóhajtottam és kitártam az ajtót, hogy be tudjon jönni.

-         Dolgoztál? – ültünk le mind a ketten a kanapéra és Max az asztalon lévő laptopra mutatott.

- Nem rég küldtem át a cikkemet a szerkesztőnek mailben. – legyintettem, aztán hoztam a konyhából egy kis nasit és ismét ledobtam magam a kanapéra. Még magam is meglepődtem rajta, hogy mennyire jól el tudtunk beszélgetni ketten. Annak idején még túl fiatalok voltunk és nem gondoltuk át eléggé, hogy mit is jelent egy házasság. Könnyelműen vágtunk bele, de nem voltunk rá még készen, ennek megfelelően elég hamar meg is romlott a viszonyunk és a rövid házasságot hosszadalmas és csúnya válási procedúra követte. Az évek csak jót tettek neki is és nekem is. Benőtt a fejünk lágya és ő sem a régi egyszerre több vasat is a tűzben tartó forró fejű szoknyapecér volt én pedig nem a könnyelmű és meggondolatlan Gaby voltam, aki akkor is. Már csak a munkám során használom a régi tulajdonságaimat, miközben a magánéletemben sokat komolyodtam. A beszélgetős este vége egy vacsora lett, ami kellemesen telt és eljutottunk odáig, hogy barátokként váltunk el a lakásom ajtajában...