13.fejezet

Helló!

Meghoztam a folytatást! :) Remélem tetszeni fog! Jó olvasgatást kívánok hozzá!

puszi:

Detti

-         De jó neked, hogy egész nap meg se szólalt a telefonod. Én már unom az enyémet felkapdosni folyton. – jegyeztem meg Melanienak, miközben leültem a vele szemben lévő székre a Drechslerben.

-         Ez tényleg jó, de furcsa is. Te jó ég, lehet, hogy be sincs kapcsolva! – kezdett el a mobilja után kutatni a táskájában, aztán meg is találta és egyik kezével a fejét fogta, a másikkal meg a PIN kódot ütötte be. Ahogy bekapcsolt, rögtön jelzett néhány nem fogadott hívást és pár üzenetet. Melanie aprólékos gonddal, néha bele-belekortyolva az elénk tett kávéba nézegette a híváslistáját, aztán pedig áttért az sms-ekre. Már majdnem eltette a telefont, amikor észrevette a hangüzenetet. A füléhez illesztette a mobilt és lehallgatta, közben pedig döbbent arcot vágott.

-         Gaby, ezt meg kell hallgatnod. – nyújtotta át a telefont. Ahogy meghallgattam az üzenetet, ha lett volna elég hely hanyatt vágódtam volna a székkel együtt meglepetésemben. „ Melanie, Timo vagyok. Gyere el este 7-re  régi műhelyhez! Mindent megmagyarázok, esküszöm. De erről ne szólj Gabynak, kérlek! Szeretlek!”

-         Pedig megmondtam ennek az idiótának, hogy el ne hagyja a lakásom. – szakadt föl belőlem, aztán ijedten kaptam a szám elé a kezem. – Hoppá! Ugye nem mondtam ki hangosan?

-         Gaby! Magyarázatot akarok! Szóval ott volt nálad?

-         Igen. Tegnap este csöngetett be hozzám és kérte, hogy fogadjam be pár éjszakára, én pedig igent mondtam neki. Ő kérte, hogy úgy intézzem, hogy te ne tudd meg. – vallottam be neki töredelmesen még mielőtt még mélyebbre ástam volna el magam a szemében.

-         Most is ott van?

-         Elméletileg.

- Akkor most rögtön odamegyünk! – pattant fel a székről és én is ugyanígy tettem. Melanieval alig bírtam lépést tartani, olyan gyorsan sietett vissza az autójához. Ahogy beültem mellé, máris tövig nyomta a gázpedált és kilőtt a belváros közepén. Schumachert megszégyenítően vezetett a lakásomig, aztán ahogy leparkolt elsőként ugrott ki az autóból. Türelmetlenül toporzékolt a járdán, amíg én is ki nem másztam az autó anyósüléséről. Megfogta a kezem és maga után húzott egyenesen be a kapun, onnan pedig gyalog fel a lépcsőn. Kettesével szedte a lépcsőfokokat, hogy minél előtt felérjen a harmadikra, míg én lemaradtam és inkább a liftet használtam. Már útközben előkészítettem a kulcsokat, amiket aztán beillesztettem a zárba és mind a ketten beléptünk a lakásba. Timonak nyomát sem láttam odabenn, ezért Melanieval ketté váltunk és benéztünk az összes ajtó mögé, de se a hálóban, se a fürdőszobában nem volt. Lerogytam a kanapéra, amikor is egy kétrét hajtott papírt pillantottam meg az asztalon heverő magazinok tetején. Széthajtottam a papírt és átfutottam a sietve lefirkantott pár sort.

- Melanie, Timo már nincs itt. – mutattam fel a lapot, mire a lány is leült mellém, én pedig hangosan felolvastam.

„Gaby!

Köszönöm, hogy befogadtál, de azt végképp nem tudnám feldolgozni, ha miattam te is a sitten kötnél ki bűnrészesség miatt, ezért inkább elmegyek. Ma este mindent el fogok magyarázni Melanienak. El nem tudja képzelni, hogy mennyire sokat jelent nekem, hogy hisz az ártatlanságomban. Még egyszer köszönöm a segítséged! Bízok benned! Timo

 U.I.: Égesd el a levelet, ne maradjon bizonyítéka annak, hogy ott jártam. Ja és nem ártana még pár krimit beszerezned! Nem gondoltam volna, hogy ennyire imádod a szerelmes regényeket...”

-         Ezt nem hiszem el! Mit akar csinálni? Bújkálni fog? – kérdezte aggódva Melanie inkább az élettől várva a választ, mint tőlem.

-         Fogalmam sincs. – ráztam meg a fejem. – De így nagyobb az esélye rá, hogy elkapják.

-         Nekem se, de egy biztos: elmegyek 7-kor a találkozóra.

-         Elkísérlek.

-         Timo azt mondta, hogy nem tudhatsz róla.

-         De segíteni akarok!

-         Akkor sem. Egyedül fogok menni és eszedbe ne jusson követni!

- Jó. – adtam meg magam egy nagy sóhaj kíséretében, de közben már azon járt az agyam, hogy miként oldhatnám meg, hogy elmenjek én is arra a találkozóra. Melaniet nem követhettem, mert az én autómat már kilométerekről felismeri és Ralfét - akitől még kölcsönkérhettem volna - szintén. Így nem maradt más, mint utánanyomozni kicsit, hogy hol volt ezelőtt Timo műhelye és pár perces késéssel odamenni.

- Na te nem jössz dolgozni? – állt meg az ajtóban Mel.

- Menj csak, én most felhívom Karlt és ha ráér átugrok hozzá. Felmerült pár kérdésem a Wiedemann sztoriról.

- Rendben. Szia! – integetett az ajtóból Melanie, aztán elment. Az ablaknál állva figyeltem, hogy mikor hajt el, aztán lementem a garázsba és elhajtottam a régi ismerősömhöz, aki tartozott nekem pár szívességgel...

Bécsre rátelepedett az alkony. Az ég a kék, a narancs és lila árnyalataiban fürdött. A köztéri lámpákat még nem kapcsolták fel, így a híres épületek, a Stephansdom tornya, a Karlskirche kupolája és a kastélyok épületének sziluettje sötét tömbként sejlett fel az utcát járó emberek szeme előtt. Valahol egy templom harangja kondult meg jelezve, hogy elmúlt már 6 óra is és lassan be fog sötétedni. Sokan hazafelé siettek a munkából, ugyanakkor a színházak és mozik bejáratai előtt is hosszú sorok kígyóztak. A híres villamosok is tömve voltak utasokkal. Ám hiába járt le az átlagemberek munkaideje és tették le a tollat, vagy a különféle munkaeszközeiket, a rendőrség gyilkossági osztályán még mindig nem volt vége a napnak. Brandtner és csapata még mindig azon fáradozott, hogy valahogy Timo Schwarz nyomára bukkanjanak.

-         Rex! Hagyd békén a nyakkendőmet! Még csak ma kaptam, ne tedd tönkre kérlek! – rimánkodott a kutyának Christian. – Alex, szój már rá!

-         Rex! – szólt a kutyához Brandtner, aztán a fejével Rex pokróca felé intett, mire a német juhász arra felé vette az irányt. Megállt az iroda végében és onnan nézett vissza a felügyelőre, mire az mutatott neki valami kézjelet és Rex elheveredett a pokrócán, Alex pedig visszafordult az íróasztalán található iratkupac felé.

-         Ez mindig műkődik? – kérdezte elképedve Christian.

-         Hát látod.

-         Ezt én is kipróbálom! – sétált oda a kutyához Christian, de akárhogy is probálkozott ingatni a fejét vagy a kezével jelezni, Rex úgy csinált, mintha azt sem tudná, hogy mit akar tőle és nyugodtan feküdt tovább a helyén a füle botját se mozdítva. Alex pedig a szeme sarkából figyelte a jelenetet és jókat mosolygott magában a kollégáján.

-         Neked meg mi bajod? – lépett be az irodába Kunz és kérdő tekintettel meredt a már majdnem táncot járó Christianra.

-         Semmi, semmi....Nem érdekes. – fordult meg Christian és mintha mi sem történt volna visszaült a helyére.

- Menjetek csak haza nyugodtan! Pihenjetek, mert már rátok fér.– ajánlotta fel Alex a többieknek, de alighogy a mondat végére ért, máris csörgött az asztali telefonja. Egy rövid beszélgetés után visszatette a kagylót a helyére majd kihúzva az asztalfiókját kivette belőle a fegyverét és elrakta. – A pihenésnek lőttek. Valaki bejelentést tett, hogy látta Timo Schwarzot a külvárosban. Talán ez nem átverés, mint az elöző két eset volt, mert a bejelentő szerint a külvárosban tűnt fel, az üresen álló raktárépületek környékén. Az egyik épületet pedig éppen ő bérelte miután szabadult, ott nyitotta meg az első autószerelő műhelyét. Rex gyere, indulunk! – hívta magához a kutyát és a kis csapat sietve elindult a külváros felé. Az autósok sorra húzodtak le a szirénázó rendőrkonvoj elől, így gyorsan tudtak haladni és alig negyed óra alatt odaértek a bejelentésben elhangzott címre. Halkan osonva körbejárták az épületet, teljesen a falhoz lapulva. Csak 2 kijárata volt, ezért szétváltak és megbeszélték, hogy melyikük, melyik kijáratot figyeli. Alex az oldalán Rexszel hangtalanul ment vissza az utca felőli bejárathoz és észrevette, hogy az ajtó nincs bezárva és a lakat a lánccal együtt, amivel valószínűleg le volt zárva, a földön hever. A fegyverét kibiztosította és a  lehető leghalkabban próbálta meg kinyitni az ajtót, de az nem bizonyult túl együttműködőnek, mert hatalmasat nyikordult, amikor megmozdította. Odabenn sötét volt és bár Alex nem látott senkit sem, Rex egyből szagot fogott és elindult a hatalmas épület másik vége felé. A kutya egy halom doboz előtt állt és vicsorgott, de szinte abban a pillanatban, amikor Brandtner is odaért a nagy halom dobozt feléjük lökte a mögötte lapuló Timo és a hátsó kijárat felé vette az irányt. Teljes erejéből futott az ajtó felé a nyomában Rexszel és ahogy kinyitotta az ajtót észrevette a másik két rendőrt. Villámgyorsan becsapta az ajtót és amikor meg akarta kerülni Alexet, hogy így nyerjen egérutat az utcára néző kijárat felé, Rexszel találta szembe magát. Tudta, hogy hiába próbálna menekülni, a kutya még egy tapodtat sem hagyná mozdulni, így nem tehetett mást, mint megadta magát és életében már másodszor kattant a kezén a bilincs. Nem sokkal azután, hogy a rendőrök elvitték onnan Timot egy BMW parkolt le az épület előtt. Melanie 5 perccel 7 előtt érkezett meg a Timo által megadott helyre, hogy végre beszélhessen a szerelmével és ő is tisztán láthasson az ügyben. Sok mindent meg akart vele beszélni és úgy készült, hogy hosszú beszélgetés elébe néznek. Úgy gondolta, hogy legelőször is kérdőre fogja vonni, hogy neki miért nem szólt arról, hogy bajba keveredett? Miért hazudott neki mindenfélét egy vidéki utazásról, amikor tudnia és éreznie kellett volna, hogy ő mellette áll. Soha egy percig sem kételkedett abban sem, hogy nem Timo lőtt rá arra az emberre, akkor most miért kételkedett volna a szavában? Odalépett egy utcai lápa alá és megnézte a karóráját: pontosan 7 órát mutatott. Határozott léptekkel indult el az üresen álló épület felé és balsejtelem kezdte gyötörni, amikor észrevette a nyitott ajtót. Tudta, hogy Timo nem lenne olyan hülye, hogy nyitva hagyja az ajtót. Valaminek történnie kellett. Felkapcsolta a magával hozott zseblámpáját és szólongatni kezdte a férfit, de nem kapott feleletet. Háromszor is körbejárta a mindenféle lim-lomokkal telezsúfolt épületet, de Timot sehol sem találta. Ijedten kapott a szívéhez, amikor mocorgást hallott a bejárat felől és odavilágított a zseblámpájával, hogy meglássa, hogy ki az.

-         Melanie, tedd már le azt a vacakot! – takartam el a szemem a fény elől.

-         Gaby, te meg?

-         Te komolyan azt hitted, hogy otthon fogok ülni és várom a telefonod, hogy beszámolj a találkozóról?

-         Most már értem, hogy mi a baja a bátyámnak veled...

-         Mel, én csak segíteni akarok. – tettem a vállára a kezem.

-         De én azt kértem tőled, hogy ne gyere utánam!

-         Jó, akkor én most elmegyek, de akkor azt sem mondom meg, hogy valószínűleg hová lett Timo. – fordultam sarkon.

-         Hol van?

-         Idefelé jövet Brandtnert láttam a belváros felé hajtani.

-         Ne....a bátyám letartoztatta Timot?.... - dőlt neki a falnak - Úristen!....Ugye nem igaz?

-         Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy igaz.

-         Na várjál csak Alex, ezért még számolunk! – lökte el magát a faltól és dühösen megindult az épületből kifelé.

- Mel, ne csinálj hülyeséget! Várj meg! – siettem el utána, de ő se látott, se hallott. Bepattant az autójába és beletaposva a gázpedálba kilőtt az épület elől. Ujjai görcsösen szorongatták a kormányt és azon gondolkozott, hogy mi legyen az első szava, amikor megérkezik. Timo ugyanis tudta, hogy Alex kicsoda, de Alex nem tudta, hogy Timo a húga barátja. Ha bejut a bátyja irodájába, biztosan botrány lesz. Nem egészen ilyen körülmények között tervezte a barátja bemutatását, de ha már ez van, akkor ez van. A legrövidebb utat választva haladt a belváros felé és a rendőrség épületéhez legközelebb eső parkolóhelyet el is foglalta. Ilyenkor már csak az járkál a hatalmas épület folyosóin, aki szolgálatban van vagy nem épp önszántából viszik be. A bejáratnál Melanie megpillantotta az éjszakai ügyeletest, ahogy a tévét nézi a kis fülkében. Nem akarta, hogy észrevegyék, ezért leguggolva törpejárásban ment át a kis fülke előtt. Az ügyeletes mindeközben pedig nyugodtan falta a szendvicsét és semmit sem vett észre. Mel amilyen gyorsan csak tudott felsietett az emeletre és kopogtatás nélkül lépett be a gyilkossági csoport irodájába, amelynek ajtaján ott víritott a 3 név: Alexander Brandtner, Christian Böck és Fritz Kunz. Rex már jóval előbb megérezte, hogy látogató érkezik és leült az ajtó elé. Amint belépett Mel az irodába a kutya egy vakkantással üdvözölte és a lány megvakargatta kicsit a kutya füle tövét mielőtt egy nagy sóhaj kséretében beljebb nem ment. Kunz és Böck kérdőn meredt a kihallgató ajatjában állva a láthatóan nagyon dühös Melre. A 2 rendőr közül Christian kapcsolt hamarabb.

-         Szervusz Melanie Mi járatban?

-         Helló! Nincs kedvem jópofizni. Kit hoztatok be? – ment oda ő is a kihallgató ajtajához.

-         A Richter-gyilkosság gyanúsítottja van benn. Alex most puhítja.

-         És mire jutottatok vele?

-         Azt állítja, hogy ártatlan viszont konokul hallgat arról, hogy mit csinált a gyilkosság időpontjában. De miért érekel ez téged?– válaszolt Christian, mire Melanie elgondolkozott.

-         Be kell mennem! – jelentette ki határozottan.

-         De azt nem lehet!

- Épp én igazolhatok alibit neki, értsétek már meg! – fakadt ki Mel, mire a 2 rendőr és Rex is kérdőn nézett rá – Timo a barátom. – a vallomástól úgy meglepődött Böck és Kunz is, hogy elfelejtették visszatartani a lányt attól, hogy bemenjen a kihallgatóba. Alex 2 kezével az asztalnak támaszkodott. – Utoljára kérdezem, hol volt a gyilkosság időpontjában? -  Ahogy meghallotta az ajtó nyílást, odanézett és nem akart hinni a szemének.

-         Velem volt. Timo a barátom. – jelentette ki határozottan Melanie...