8.fejezet

Sziasztok!


Mint ahogy azt írtam a chaten otthon sajnos korlátozott a net hozzáférésem, úgyhogy otthonról nem tudok frissíteni. Olvasni tudok, sőt még kommentet is tudok írni,csak fríssiteni nem enged. Nem tudom, hogy meddig tart még ez az állapot, de ha valahogy meg tudom oldani, akkor hozok frissítést.


Köszönöm a türelmetek és megértéseteket!

*

„Kedves Gabriele!
Elnézést kérek Öntől a múltkori igen modortalan és durva hangvételű levelemért! Szeretném Magának is megköszönni a segítségét, amivel hozzájárult a rendőrség munkájához, hogy megtalálják az én kicsi Sabinémet. Kérem fogadja el tőlem ezt a csekélységet, bár még ez is egy igen pici dolog ahhoz képest, amit én, mint anya érzek, hogy újra a karomban tarthatom a kislányomat! Remélem, hogy nyáron ott lesz a premieremen Mörbischben és akkor személyesen is találkozhatunk! Addig is minden jót kívánok Magának! 
Baráti üdvözlettel:
Nina Martin”
Mosolyogva hajtottam össze a pár soros levelet, ami a napi postám közt volt a számlák és reklámfecnik között, aztán kivettem a borítékból a benne lapuló 2 kártyát, hogy jobban szemügyre vehessem őket. Az opera énekesnő 2 bérletet küldött nekem a mörbischi Seefestspiele előadásaira, méghozzá az egyik legjobb helyre. Visszatettem a levelet és a bérleteket a borítékba, aztán beraktam a többi fontos levél közé az otthoni íróasztalom fiókjába. Azon gondolkoztam, hogy vajon mennyit tud Nina Martin arról, hogy mit is csináltam én Badenben? Egy telefonhívásért túlzásnak éreztem ezt az egészet, de ha megtudta volna, hogy tevékeny résztvevője voltam az autósüldözésnek, akkor biztos nem írt volna ilyen szép levelet. Ráadásul fintorogva bár, de be kell vallanom, hogy jár egy piros pont annak a tökfej rendőrnek is, mert ezek szerint nem tagadott le, ugyanis kinéztem volna belőle, hogy azzal áll elől, hogy minden az ő érdeme. Az asztal tetejéről elvettem egy papírt és egy tollat, aztán nekiültem, hogy megfogalmazzam a választ Ninának, de aztán eszembe jutott, hogy fogalmam sincs, hogy hová küldjem, mert lemondta az összes előadását Bécsben és szinte rögtön elutazott valahová a testvérével és a kislányával. Inkább félretettem a papírt és elhatároztam, hogy a munkahelyi gépemről írok majd az asszisztensének egy e-mailt, azt biztos megkapja. Felálltam az asztal mögül és még mielőtt elindultam otthonról a tányéromat és a bögrémet betettem a mosogatóba, aztán kisiettem az ajtón. Nagyon szép idő volt, azért gyalog indultam el a munkahelyemre. A belvárosba érve villamosra szálltam és a szerkesztőségtől nem messze lévő megállóig azzal utaztam, onnan pedig mosolyogva sétáltam el a lap székhelyéig. Egyszerűen élveztem a napsütést, amíg valaki meg nem törte az idillt.
- Gaby! Vigyázz! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! – kiabált a hátam mögül Ralf, aki épp egy rollerrel száguldozott az utcán és az utolsó pillanatban sikerült előlle elugranom, ő pedig az orrom előtt 2 cm-rel száguldott el.
- Fék! – kiabáltam neki.
- Mi?
- Ott hátul. Csak lépj rá!
- Ez? – tette hátra a sarkát és megállította a rollert, de elfelejtette, hogy a 2 kerék nem áll meg magától az járdán és kis híján eldőlt, mint egy zsák liszt. – Soha többé! Soha! – csóválta a fejét. – Te meg mit keresel olyan nagyon? – nézett rám kérdőn Ralf amikor észrevette, hogy úgy nézek körbe az utcán, mintha elvesztettem volna valamit.
- A kandikamerát.
- Miért? – értetlenkedett tovább.
- Nem látom az autódat. – kuncogtam.
- Lecseréltem, mert szép időnk van. De most már nem tűnik olyan jó ötletnek. – nézett nagyon csúnyán a rollerre.
- Szerintem sem volt az, rollerrel közveszélyes vagy. – vigyorogtam tovább.
- Tudtam, hogy rád mindig számíthatok! – mosolygott rám angyalian a kollégám. – Munka előtt egy kávé? - -- Beszélni akarok veled, mert a segítségedet szeretném kérni.
- Részemről rendben. – egyeztem bele, mire Ralf rábízta a portásra a járművét, aztán átsétáltunk a Drechslerbe. Kértünk 2 kávét és leültünk az egyik legeldugottabb sarokban lévő asztalhoz a szabadban.
- Hallgatlak Ralf! – kortyoltam bele a forró fekete nedűbe és a csésze felett várakozóan néztem rá.
- Tudod, hogy ki az az Antonia?
- Arra az énekesnőre gondolsz, aki nem rég futott be, ugye?
- Igen arra. – bólintott.- Kaptam egy fülest róla...
- Állj! –szakítottam félbe - Ralf, nagyon jól tudod, hogy én utálok a hírességek magánéletében turkálni és semmi ilyesmiben  nem akarok részt venni.
- Tudom, de most ahelyett, hogy beszélsz inkább idd a kávédat és hallgass végig! – tett helyre pár szóval, aztán folytatta – Szóval kaptam egy fülest róla miszerint – egész közel hajolt hozzám és úgy suttogta a többit – egy üzletemberrel randizgat. Elkezdtem kicsit utána szaglászni és sikerrel is jártam, mert szereztem bizonyítékot rá, hogy tényleg van valakije ellentétben azzal, amit állít, de egyúttal több is kiderült. Egy másik lapnál jelent meg a pasasról pár cikk, miszerint nem egészen tisztességes eszközökkel érte el, hogy a vagyona megduplázódjon. Emlékszel a nagy rablássorozatra, amikor a belvárosban több bankot is kiraboltak egymás után néhány évvel ezelőtt?
- Igen. Emlékszem ott is egy befolyásos üzletemberről pletykáltak, aki az egész mögött állt, de sohasem bírták rábizonyítani, mert az egyik talpnyalója elvitte az egész balhét, a rendőrség pedig lezárta az ügyet. – tettem le a csészét az asztalra és nagyon is elkezdett érdekelni a dolog.
- Állítólag ezzel az alakkal randevúzgat Antonia. Én azért nem hoztam eddig nyilvánosságra a leleplező cikkemet a kis gerlepárról, mert reméltem, hogy segítesz nekem és minél többet megpróbálsz kideríteni a pasasról. Gondold el mekkorát szólna ez az egész a bulvársajtóban!
- Az engem nem érdekel, hogy a bulvársajtóban mekkorát szól majd. – legyintettem – Az érdekel, hogy ha tényleg van vaj a pasas füle mögött, akkor az a mocsok börtönbe kerüljön.
- Tudtam, hogy érdekelni fog a dolog. – dőlt hátra a székén mosolyogva Ralf.
- De akkor majd kérem az anyagod, amit eddig összegyűjtőttél.
- Natürlich! Már minden lemásoltam neked. Most viszont bocsáss meg, mert még össze kell futnom az egyik paparazzi haverommal, ígért nekem pár  jó minőségű képet. – pillantott az órájára Ralf -  A kávét meg írasd az én számlámra! – állt fel a kollegám és elsietett a Drechslerből. Az én csészémben még marad pár csepp kávé, ezért még a helymen maradtam és a körülöttem üldögélő embereket nézegetve apró kortyokkal ürítettem ki a csészét. Már előre örültem, hogy a grazi családlátogatástól feltöltődve, újult energiával vethetem bele magam ismét a munkába és a hülyébbnél hülyébb celebsztorik után végre ismét komolyabb témával foglalkozhatok. Az egy pillanatig sem jutott az eszembe, hogy Ziegler esetleg nemet mondana a Ralffal közös munkánkra, mert ha ügyesek és gyorsak vagyunk, akkor az év egyik legnagyobb vihart kavaró bombahírét  szállítjuk neki, ami jelentősen megdobhatja a lapeladási mutatókat is, neki pedig épp ez utóbbi volt a fő szempont. Miután kiürítettem a csészét felálltam az asztaltól és besétáltam a kávézó épületébe. Odamentem a pulthoz és pár szónyi beszélgetés után felirattam Suzannéval Ralf számlájára a kávékat meg azt a rétest is, amit azon frissíben vettem magamnak, mert amint megcsapta az orrom a frissen sült almásrétes illata, nem bírtam ki, hogy ne vegyek magamnak belőle. Kezemben a papírzacskóba tett finomsággal átsétáltam az út túloldalára és a szerkesztőség felé vettem az irányt. Amikor felértem az emeletre és benyitottam az irodába Ralf nem volt benn, viszont Melanie igen és láthatóan nem volt túl jó kedve.
- Szia Mel!
- Szia Gabi! Ott van az asztalodon egy sárga mappa, azt Ralf hagyta itt neked és üzeni, hogy köszöni a segítséged.
- Látom. – vetettem egy pillantást az asztalomra, de nem odamentem, hanem Melanieval szemben ültem le, aki az egyik fényképezőgépén babrált valamit. – Mi a baj Mel? Min rágod magad? – kérdeztem kedvesen.
- Ez egy hosszú történet. – hárított.
- Nekem van időm. – vettem ölbe a táskám és kivettem belőle egy fél csomag gumicukrot, amit még az egyik unokaöcsém adott nekem Grazban. – Gumicukrozással egybekötött lélekápolás, úgy mint régen? – mutattam fel a különféle cukrokat tartalmazó zacskót.
- Nem bánom. – sóhajtott egyet és letette a masinát az asztalra, aztán vett a gumicukorból. – Végül is már beszélni akartam veled erről az egészről, de fogalmam sem volt, hogy hogyan kezdjek bele. Timoról van szó.
- Mit csinált? – döbbentem meg.
- Nos...Timo  ült pár évet.
- Timo? Börtönben? – nyeltem félre kis híján a gumimacit.
- Szinte még gyerekfejjel belekerült valami rablásos ügybe, de hogy mi volt ez az egész pontosan, arról nem nagyon beszélt még nekem sem. Váltig állítja, hogy amiért végül elítélték, azt ő el sem követte és én hiszek neki. Jó magaviseletért előbb szabadulhatott és ahogy kilépett a szabad levegőre megesküdött magának, hogy soha többet nem kezd illegális játszmákba, hanem talpra áll és új életet kezd, aztán megnyitotta a kis műhelyét a történet többi részét pedig már ismered.
- Csak nem belekeveredett valamibe? – kérdeztem még mindig az előbb hallottak hatása alatt állva.
- Épp ezt szeretném tudni én is. –sóhajtott Mel -  Tegnapelőtt együtt reggeliztünk, én pedig meg akartam lepni és csendben beosontam a nyitott bejárati ajtón hozzá, amikor is három nem éppen bizalomgerjesztő alakkal láttam beszélgetni a nappalijában. Ő persze rögtön azzal jött, hogy csak pár autóról volt szó köztük, de tudom, hogy hazudott. Azóta nagyon furcsán viselkedik és ez nyugtalanít.
- Nem hiszem, hogy Timo ismét be akarna szállni a mókuskerékbe. Ott a szép új élete, azt csinálja,amit szeret, sokat küzdött érte, hogy idáig eljusson és ami a legfontosabb szeret téged Mel! Már csak miattad sem teheti meg!
- De akkor mivel magyarázod a sok titokban lebonyolított telefonbeszélgetést? Azt hogy egyik napról a másikra kifordult önmagából?
- Úgy, hogy mi hiába tekintünk rá megtévedt bárányként, aki visszatért a nyájba, a másik oldalon álló alakoknak ő mindig közülük való marad. Még akkor is ha olyan példás életet él,mint Timo. Ő a maga részéről valószínűleg már lezárta az életének ezen szakaszát és tudomást sem akar róla venni többet, de időnként ha felbukkan egy arc a múltból, az feltépi a régi sebeket, amitől összezavarodik.
- Lehet, hogy igazad van, de akkor is attól rettegek, hogy egyszer a bátyámék viszik el egy reggelen mellőlem, vissza a börtönbe. – temette az arcát a kezébe.
- A bátyád egyébként mit szól ehhez az egészhez? –kérdeztem újabb adag gumicukrot eltüntetve a zacskóból.
- Még nem tud róla. Fogalmam sincs, hogy hogyan mondjam el neki. – sóhajtott.
- Ülj le vele egy csendes délutánon és mondj el neki mindent! Fontos, hogy tőled tudja meg és ne mástól, hogy kibe szerettél bele, pláne hogy nálatok elég speciális a helyzet. A tesód első sorban a testvéred és csak másodsorban rendőr, úgyhogy ha tényleg annyira jó testvérek vagytok mint ahogy én azt elképzelem az általad meséltekből, akkor nem fog nagyon akadékoskodni. – mosolyogtam rá bátorítóan Melaniera. – Attól meg ne félj, hogy Timot majd pont ő fogja bilincsben elvezetni, mert a barátod nem hülye és tudja, hogy ha újra illegális játszmákba kezd, akkor sokkal többet veszíthet, mint amennyit nyer.
- Köszönöm Gabi! – hajolt át az asztal felett és megölelt. – Most már sokkal jobban érzem magam.
- Mire valók a barátok? – mosolyogtam rá, amikor visszaült a székére. – Rám számíthatsz,tudod! Akár éjjel kettőkor is strandpapucsban. – nevettem el magam.
- Szavadon foglak! – eresztett meg egy halvány mosolyt ő is.
- Csak nyugodtan! – Ültem át a saját íróasztalomhoz és kézbe véve a sárga mappát elkezdtem átnyálazni a benne található papírokat és fotókat, Melanie pedig a fényképezőgépe memóriakártyájáról válogatta szét a képeket. Mind a ketten szótlanul merültünk el a saját dolgunkban egész addig, amíg Mel meg nem törte a csendet.
- Juj amíg el nem felejtem! Szombaton lesz egy kis kerti parti a bátyámnál Purkersdorfban, nincs kedved eljönni?
- Ha nem zavarok... – emeltem fel a tekintetem a papírokról.
- Nem fogsz. Végre bemutathatlak titeket egymásnak. – szinte dörzsölte a kezét, ahogy mondta.
- Mel, nem tetszik ez a nézés. Ugye nem akarsz vele összehozni? Ha igen akkor közlöm veled, hogy nagyon gyorsan verd ezt ki a fejedből! – tettem le a mappát az asztalra.
- Én? Titeket összehozni? Ugyan! –védekezett Mel - Csak már érdekel, hogy mit fogsz majd mondani róla. -Azért egy személyes találkozó és beszélgetés más mint az ha én mesélek Alexről. Egyébként pedig ő is szeretne megismerni, direkt kérte, hogy hívjalak el.
- Hát jó. De vigyázz, mert éberen fogok figyelni! – fenyegettem meg játékosan, aztán tárcsázni kezdtem az irodai telefonomon, mert a Horst Wiedeman utáni szaglászásom megkezdéséhez szükségem volt némi segítségre....