10. fejezet

Sziasztok!

meghoztam a folytatást. Elnézéseteket kérem a hosszú várakozási időért, de sajnos sok minden összejött az utóbbi napokban és sem időm,sem energiám nem maradt az írásra.Nem is szaporítom tovább a szót, jöjjön az új, friss és ropogós rész tőlem Nektek.:)

Jó olvasgatást!

Detti

Timo késő éjjel érkezett haza. A szája szögletében egy kisebb mosoly bújkált, amikor észrevette, hogy a barátnője BMW-je ott parkol a ház előtt. Nehéz léptekkel sétált oda az ajtóhoz és úgy érezte, hogy egyálltában el tudna aludni. A feje még mindig a leltározástól zúgott, de igyekezett minden mást kizárni, ahogy halkan betette maga mögött az ajtót. Nem akart arra gondolni, hogy mikorra lesz ismét minden rend a műhelyében és miként fogja elmagyarázni Jensnek, hogy az autójára még egy kicsit várnia kell és Lorelei-el nem indulhat el a soron következő gyorsulási versenyen, bármennyire is nagy a nyerési esélye vele. Tudta, hogy az egész betörés mögött Horst áll és figyelmeztetésnek szánta. Tartott is tőle, hogy mi lesz a következő lépése és szerette volna a szeretteit, köztük is leginkább Melaniet biztonságban tudni, de túl fáradt volt ahhoz, hogy gondolkozzon. Kipihenten mindig is jobban forgott az agya, ezért eldöntötte, hogy alszik egyet, aztán ráér ezen gondolkozni. Letette a kulcsokat az asztalra és körülnézett az apró nappaliban, de Melaniet sehol sem látta. Halkan szólongatta, de nem jött felelet ezért a háló felé vette az irányt. Benyitott a szobába és mosolyogva nézte Melt, aki felöltözve feküdt az ágyon és aludt. Timo halkan odalépett és kisimította a lány arcából a kósza hajfürtöket, mire mocorogni kezdett Melanie, aztán a szemét lassan kinyitva ránézett a barátjára.

-         Szia álomszuszék! – guggolt le az ágy mellé Timo.

-         Timo? Hazajöttél? Hány óra? – törölgette az álmot a szeméből a lány.

-         Fél 12. Nem számítottam rá, hogy itt talállak, de nagyon örülök neki.

-         Ébren akartam rád várni, de elaludtam. – jegyezte meg Melanie - Mi volt a műhelyedben? Vittek el valamit?

-         Csak pár csavarhúzó tűnt el, semmi komolyabb. De lehet hogy azok is ott vannak a kupi közepében. – vont vállat Timo – Milyen volt a kertiparti?

-         Nagyon jó volt! Bár azt hiszem ezek után számíthatok Alex és Gabi bosszújára...

-         Ezek szerint jól sült el a kis terved.

-         Kár hogy nem örökítettem meg azt a pillanatot, amikor bemutattam őket egymásnak! Jellemző, hogy pont olyankor nincs kéznél a fényképezőgépem, amikor a legjobban kellene!

-         Így is el tudom képzelni. – nevetett halkan Timo.

-         Én meg csak beszélek itt össze-vissza, amikor látom, hogy hullafáradt vagy. Elmenjek? – ült fel Mel.

-         Nem, maradj itt éjszakára!

- Lehet róla szó, de akkor átöltöznék, mert ebben nem olyan kényelmes aludni. – nyomott egy puszit Timo szájára aztán kivéve a barátja szekrényéből egy pólót elment venni egy forró zuhanyt, hogy aztán bebújva a párja mellé érje az álom. 

Ezután a fárasztó nap után szinte azonnal elaludtak. Kettőjük közül Timo ébredt fel előbb másnap reggel. Az ablakon besütő halvány napsugár megvilágította Melanie arcát és ahogy nézte a csendben szundikáló lányt, azon gondolkozott, hogy mit tegyen abban az esetben ha Horst már nem csak betöréssel akarja majd jelezni, hogy mennyire nem szereti, ha visszautasítják az ajánlatait. Nem akarta, hogy bármi baja essen Melanienak, de többet nem is szeretett volna semmiféle illegális dologba se bonyolódni. A gondolataiból a telefon halk csöngése rángatta ki. Felvette a mobilt és a vonal másik végén meg sem várták, hogy bemutatkozzon, rögtön beleszólt valaki. „ Timo gyere ide azonnal! Ezek nem viccelnek” – hallotta meg Florian hangját, aztán szétkapcsolt a vonal. Florian régen Timo egyik legjobb barátja volt, annak idején nála tanulta ki a mostani szakmáját és közösen üzemeltettek egy autójavító műhelyt. Azon kevesek közé tartozott, aki nem a börtönviselt, megbélyegzett embert látta Timoban, hanem a fiatal srácot, aki tanult a hibájából és új életet akar kezdeni. Munkát adott neki és kitanította a szakma csínjára-bínjára ám egy idő után valamitől megromlott kettőjük között a viszony. Timo külön is elkezdett munkákat elvállalni, többségében a gyorsasági- és driftversenyek rendszeres résztvevőinek segített a járművek karbantartásában, amivel sokkal többet is keresett, mint a műhelyben, aztán felmondott a régi segítőjénél és megvette azt a kis műhelyt, ahol most is dolgozik. Miután elváltak útjaik még inkább megromlott kettőjük között a viszony, mert Florian azzal vádolta, hogy ellopja az ügyfeleit, azért ment egyre rosszabbul a sora és bár sokat vitatkoztak, Timo még mindig hálás volt neki azért, mert elindította az úton és az egyik legjobb barátjának tartotta. Nem is várt sokat, rögtön kiugrott az ágyból. Melanie félálomban hunyorogva ült fel az ágyon, amint észrevette, hogy a szerelme nincs a helyén.

-         Mi történt? Megint a műhely?

-         Nem, ne aggódj! Csak Florian hívott fel, mert beszélni szeretne velem.

-         Ilyen korán?

-         Családi problémái vannak és nem szeretném, ha hülyeséget csinálna. – füllentette Timo.

-         Értem.

-         Aludj nyugodtan tovább én most elmegyek.

-         Nekem is mennem kell dolgozni. Mikor találkozunk?

-         Majd hívlak! Szeretlek! – csókolta meg a bartátnőjét és kisietett a szobából Timo, pár perc múlva pedig már csak annyit halott Melanie, hogy csukodik a bejárati ajtó.

Timo annyira gyorsan vezetett a Bécs egyik külvárosában található ház és autószerelőműhely felé, amilyen gyorsan csak tudott. Amikor odaért, kiugrott az autóból és még azzal sem foglalkozott, hogy bezárja. Megnyomta a kapucsengőt és várt, de hiába szobrozott ott, senki sem nyitott ajtót. Ahogy rátette a kezét a kilincsre, a kapu magától kinyílt. Jól ismerte Floriant ,  tudta, hogy sohasem hagyná nyitva a kertkaput, ezért rögtön balsejtelme támadt. Először a lakásba ment be és szobáról-szobára járva kezdte el szólongatni a barátját, de felelet sehonnan sem jött. Határozott léptekkel elindult az előszobából a műhelybe vezető ajtóhoz, ám ekkor ütést érzett a tarkóján és a fájdalomtól összerogyva térdre esett a puha szőnyegre, aztán elfeketedett minden és elvesztette az eszméletét. Percekig ott feküdt a földön, de aztán lassan elkezdett magához térni. A feje sajgott, de nem nagyon foglalkozott vele. A cipősszekrényre támaszkodva lassan talpra állt és benyitott a műhelybe, mert a fájdalomnál erősebb volt benne az aggódás az egykori jótevője iránt. Az oldalsó bejárat tárva-nyitva volt, még azt is láthatta, hogy a szomszédot mennyire elfoglalta a fűnyírás. Beljebb ment a fájó tarkóját simogatva és szinte rögtön a következő pillanatban észrevette Floriant feküdni a földön. Odaugrott hozzá és megnézte a pulzusát, de ekkor már nem élt. Piszkosul fájt neki a barátja elvesztése, de magában már azon gondolkozott, hogy miként fog bosszút állni Horston ezért. Arra gondolni sem tudott, hogy ezt is szárazon megússza egykori főnöke, mert azt nem fogja hagyni. A gondolataiból a fűnyíró erősödő zúgása zökkentette ki és ekkor tisztult le benne az a kép is, hogy épp egy gyilkosság helyszínén van és a kezében tartja a holttestet, a lakásban pedig mindenhol ott van az ujjlenyomata is. Gyorsan felpattant és megpróbált minél észrevétlenebbül kimenni a házból, abban reménykedve, hogy nem veszi észre a szomszéd. Azt tervezte, hogy egy nyilvános fülkéből, névtelenül bejelenti a rendőrségnek az esetet, aztán pedig eltűnik egy kis időre... Ahogy végigondolta az előbb történteket pánikba esett. Ha a rendőrök megtudják, hogy milyen volt a viszony kettőjük közt és hogy az utóbbi hónapokban mennyi gondja volt a műhellyel, az ő múltjával rögtön az első számú gyanúsítottá fogják előléptetni...

- Rex, idehoznád a telefont? – dugta ki a fejét Alex a fürdőszobából, amikor meghallotta a mobilja csengését. Alighogy kimondta a szavakat az okos német juhász szájában a telefonnal futott oda a gazdájához.- Köszönöm! – vette el tőle a mobilt Alex és megsimogatta a kutya fejét, aztán megnyomta a hívást fogadó gombot. A kollégája, Christian kereste, mert épp hogy feljött a nap hétfő reggel, máris munkája akadt a gyilkossági csoportnak. Letéve a telefont visszament a fürdőszobába, hogy minél gyorsabban elkészüljön és odasiethessen a tetthelyre. Kézbe véve a fogefét Rex ugatását hallotta meg a szoba ajatajából.

-Te szeretnéd a fogkrémet kinyomni,ugye? – nézett kérdőn a kutyára Alex, mire Rex válaszul félrefordított fejjel vakkantott egyet. – Jó, nem bánom. Gyere! – tette le a fürdőkád szélére a fogkrémes tubust. Alátartotta a fogkeféjét, Rex pedig az egyik lábát ráhelyezte a tubusra és megnyomta azt, de túl erősen nyomta így a fogkefére egy csepp sem fogkrém sem jutott, de Alex rövidnadrágjára annál több. – Ezt még gyakorolnod kell. – nézett mosolyogva a kutyára a felügyelő. Miután végzett a reggeli teendőkkel, rögtön autóba vágta magát Rexszel és a Bécs külvárosban lévő ház felé vették az irányt. Már messziről látni lehetett, hogy hol történt a gyilkosság, mert rengeteg ember verődött össze a kordon körül, amit a rendőrök vontak a ház köré. Ahhoz is kellett néhány egyenruhás, hogy utat törjenek a fekete Alfának. Miután leparkolt, már rögtön ott is termett Christian gumikesztyűvel a kezén.

- Hétfőn reggel egy gyilkossággal kezdeni a napot, nincs is ennél jobb. – sóhajtott Böck.

- Csak azt csináljuk, amit az emberek nagy része benn a városban. Csak míg ők beállnak a pult mögé vagy bezárkóznak az irodájukba mi egy gyilkosság helyszínére megyünk és megpróbáljuk kideríteni, hogy kinek állhatott az útjában az a szerencsétlen áldozat, akit megöltek. Hol a holttest? – húzott gumikesztyűt Alex is.

- Odabenn a műhelyben. – indult el Christian a műhely felé, ahol még javában folyt a helyszínelés. Menet közben elhaladtak Kunz mellett is, aki épp az egyik szomszédot faggatta. A műhely ajtajába érve Alex odafordult az okos rendőrkutyához.

- Rex, te most maradj itt! – ha nem mondta volna Alex, a kutya anélkül is tudta volna, hogy ott kell várakoznia, amíg Brandtner magához nem hívja. Ameddig a helyszínelés és nyombiztosítás tartott, addig nem mehetett be a tetthelyre.

Dr. Graf, az orvosszakértő épp ekkor állt fel a hulla mellől.

-         Szervusz Leo! Áruld el nekem, hogy hogy van az, hogy te mindig megelőzöl? – fordult oda hozzá Alex.

-         Szervusz Alex! Gyorsabban vezetek. Jut is eszembe, lenne itt egy büntetőcédula – vett elő egy papírt a zakója belső zsebéből Graf. – Talán te tudsz valamit tenni az érdekemben. – nyújtotta oda a felügyelőnek.

-         Ejha! – bólintott egyet elismerően Brandtner átfutva a papírt, aztán zsebre tette a cédulát. – Meglátom mit tehetek. De most mesélj nekem valamit az áldozatról. – guggolt le, hogy még jobban szemügyre vehesse a letakart holttestet.

-         A mellkasán van egy szúrt seb, a gyilkosa pontosan célzott és pont szíven találta, ebbe halt bele. Az áldozatnak esélye sem volt a túlélésre. A gyilkos fegyver valószínűleg egy reszelő vagy egy csavarhúzó lehetett. Számításaim szerint olyan 4-5 órája ölhették meg, többet majd a boncolás után tudok mondani.

-         Köszönöm Leo! – egyenesedett fel Alex és biccentett az orvosszakértőnek, aki elindult az ő kis boszorkánykonyhája felé. 

– Találtatok már valamit? – fordult Christian felé.

-         Pár ujjlenyomatunk már van, de a gyilkos fegyvert még nem találták meg.

-         És az áldozatról mit tudunk?

-         Florian Richternek hívták – lépett oda hozzájuk Kunz – Ő volt ennek a háznak és a műhelynek a tulajdonosa. A szomszédja állítása szerint egyedül élt itt, az ügyfelein és az alkalmazottain kívül nem is nagyon jártak hozzá az emberek. A rendőrségi nyilvántartásban is szerepel, mert volt pár kisebb ügye a hatósággal, folyt ellene pár szabálysértési eljárás. A szomszéd egyébként mondott mást is, azt állítja, hogy pár perccel a rendőrségi bejelentés beérkezése előtt látott innen egy fiatal férfit kisurranni.

-         Tudjuk, hogy ki telefonált? – kérdezte Alex.

-         Sajnos nem.

-         Akkor délutánra szeretném megkapni a bejelentés hangfelvételét. A szomszéd le tudná írni, hogy hogy nézett ki az a gyanús alak?

-         Azt mondta, hogy igen.

-         Akkor kísérd be a kapitányságra és csináljatok egy fantomképet. Te pedig gyere velem és nézzünk körül a házban, hátha találunk valamit. – fordult Christianhoz Alex miután kiosztotta a feladatokat. – Gyere Rex! – hívta magával a kutyát. Amint beléptek a házba, a kutya azonnal jelzett, hogy valamit talált. A cipősszekrény előtt ült le és a lábával megpróbált benyúlni, alá, de nem nagyon akart sikerülni neki. – Mit találtál Rex? – hasalt el a földön Alex és benézett a szekrényke alá, bevilágítva oda egy zseblámpával. Látott ott valamit, de nem tudta meghatározni, hogy mi az, ezért benyúlt érte és kihúzta.

- Úgy néz ki, hogy a gyilkosunk nem volt túl precíz. Ezt itt felejtette. – mutatta fel a zacskóba tett nyomot Christiannak, mai nem volt más, mint egy kulcstartó. – Ügyes vagy Rex! – dicsérte meg a kutyát, aztán felegyenesedett és beljebb ment a házban, hogy Chrsitiannal együtt nekilássanak a ház alapos átvizsgálásának...