2013. február 16., szombat

23. fejezet


A Belvedere tetején uralkodó koronás császári sas kiterjesztett szárnyain megcsillant a díszkivílágítás fénye arany színű ragyogásba vonva a fenséges madarat és a császári koronát. Odalenn a városban ugyanúgy folyt tovább az élet, mint máskor. A villamosok nagyokat csikordulva álltak meg a megállókban, autók dudáltak a belvárosban, a Stephansdom karcsú tornya pedig ugyanúgy tört az ég felé, mint tegnap, a múlt héten, a múlt évszázadban. Én a fejem az ablak mellett a falnak támasztottam és kezemben egy méregdrága és legalább ugyanilyen erős itallal bámultam az osztrák főváros elém táruló képét. Néha-néha megráztam az üveget, de aztán ismét leengedtem a kezem. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy Max nincs többé. Lehunyva a szemem, könnyek nélkül kezdtem el sírni. Egyszerűen már annyira ki voltam száradva, mint egy sivatag. A csukott szemhéjam mögött annak a balaesetnek képe jelent meg, amely a már meglévő rémálmom mellé csatlakozott. Ugyanúgy láttam Max kocsijának roncsait, mint a baleset estéjén...és a letakart holttest az út közepén...aztán pedig a mai megpróbáltatások. Ott álltam a sírgödör mellett, láttam, amikor a koporsót leeresztették és a pap egy marék földet dobott rá, de még mindig valószínűtlennek tűnt, hogy az exférjem abban a faládában fekszik. Hosszú ideig maradtam még ott, a koszorúkkal lefedett sírhely előtt és csak bámultam a nevet az egyszerű fakereszten mielőtt benéztem volna a torra. Annyira Maxra illett volna, hogy ott üljön egy fotelben és röhögjön mindenkin, aki őt síratta a temetőben, mert ez az egész csak egyike a rossz vicceinek, de sajnos ez a kegyetlen valóság volt. Én láttam utoljára életben...a Schönbrunnban és ha akkor tudtam volna, hogy már csak az út közepén letakarva látom viszont, nem engedtem volna el egyedül. A szívembe ismét belemarkolt a fájdalom, amitől görnyedtebb testtartást vettem fel. Vettem néhány mély levegőt, aztán lecsavartam a kupakot az üvegről és a számhoz emeltem az üveget. Nem akartam tudni semmiről, nem akartam, hogy bármi is fájjon. Be akartam rúgni és semmire se emlékezni, de csöngetés zavart meg. „Melanie, mondtam, hogy egyedül akarok maradni! Menj vissza Timohoz és hagyj már végre békén!” – kiabáltam mogorván letéve az üveget a konyhaasztalra, de aztán ismét csöngetett az alkalmatlankodó és ezúttal más hangot is meghallottam. Kíváncsian mentem oda a bejárathoz és résnyire nyitottam, amennyire a biztonsági lánc engedte.
-         Kedves Brandtner család, szálljatok le rólam! – torkoltam le Alexet, aki ott állt és becsaptam az ajtót.
-         Gaby, a húgom nagyon aggódik érted. – próbált kommunikálni velem a csukott bejáraton keresztül és az ő hangjából is kihallottam némi nyugtalanságot.
-         Elmehetsz és megmondhatod neki, hogy egyben vagyok. – válaszoltam.
-         Nem csak azért jöttem mert Melanie megkért rá, hanem mert híreim vannak.
-         Most nem játszok nyomozósdit, örüljön a fejed! – kiabáltam morcosan és alig vártam, hogy elmenjen. Rexet szerettem volna látni, de emberi társaságra nem voltam kíváncsi, csakis a négylábúra.
- Maxról van szó. – vágta rá, mire én lefagytam. Mérgesen dobtam le a piásüveg kupakját az asztalra és elvéve a kulcsot a tartóról kinyitottam a zárat. Szó nélkül álltam félre az ajtóból, hogy bejöhessen a nyomozó és hű társa, a rendőrkutya. Mit sem törödve az öltözékemmel, ledobtam magam a szőnyegre, mire Rex rögtön odajött hozzám. Érezte, hogy szomorú vagyok, ezért először leült velem szemben és csak ingatta a fejét, majd megnyalogatta az arcom és lefeküdt mellém, a buksiját az ölembe hajtva. Meghatottan simogattam az okos állat bundáját. Ez a kutya nagyon a szívemhez nőtt, pláne amióta Krapp háta mögött nyomozósat játszunk Brandtnerrel és többet találkoztam a párossal. Tényleg képes volt vigaszt nyújtani, valahogy sokkal nyugodtabbnak éreztem magam, miközben nagy szemekkel nézett rám.
-         Szóval felejteni akartál. – vette el az asztalról az üveget Brandtner – Elég drága lehetett. – olvasta el a címkét. – De nem baj, ezt most szépen kiöntöm. – fordult vele a mosogató felé és a feje tetejére állítva az üveget elkezdte belőle kilocsolni az italt.
-         Ezt nem teheted Brandtner! – sziszegtem a fogaim közt.
-         A te érdekedben teszem. – nézett egy pillanatra rám a válla felett – Meg Melanie érdekében, mert nem akarom, hogy ő legyen az, aki majd hazaráncigál a kocsmákból az éjszaka közepén, mert egy lecsúszott alkoholista lesz a legjobb barátnőjéből na meg magamért is, mert még ha utálom is kimondani, Krapp ellenében szükségem van az eszedre, hogy megoldjuk a Vitter ügyet, de ha részegeskedsz, úgy nem fog menni.
-         Egy üveg piáról lenne csak szó, miket hordasz itt össze az alkoholizmusról? A saját lakásomban hagy csináljam azt, amit akarok!
-         Egy üveg piáról igen...meg még egyről. És ez az egy üveg is elfeljtette veled, hogy miért jöttem. – hajította a szemetesbe a kiürült piásüveget.
-         Max miatt. – mondtam halkan – De az baleset volt....egy tragikus baleset. – rázkódott meg a vállam ismét.
-         Csak szerette volna valaki azt hitetni velünk. Nem baleset volt.
-         Nem baleset volt?! – ugrottam talpra és határozott léptekkel odamentem Alexhez. – Úgy érted, hogy meggyilkolták?
-         Igen. Én kaptam meg az ügyet.
-         Mindent tudni akarok!
-         Gaby, ebbe most ne folyj bele!
-         De igen! Segíteni akarok kideríteni, hogy ki volt az a féreg, aki megölte Maxot! Figyelmeztetlek, ha bármit mersz tenni annak érdekében, hogy távol tarts az ügytől, megjárod. Ez most személyes ügy.
-         Épp azért nem fogom engedni, hogy megint nyomozósdit játssz!
-         Beköplek Krappnál.
-         Micsoda?!
-         Jól hallottad.
-         Azt akarod, hogy kirúgjanak?!
-         Vagy segíthetek és szembe köphetem azt a szemétládát, amikor csattan a kezén a bilincs vagy lebuktatlak. Válassz!
-         Krappnak azt nem fogod elárulni véletlenül, hogy honnan szereztük az anyagokat? Ki is lopta ki az iratokat az épületből?
-         Mindent vagy semmit. Vagy mind a ketten bukunk vagy beveszel a nyomozásba.
-         Képes lennél rá?
-         Képes. – válaszoltam mindenre elszánt tekintettel.
-         Hát jó. De ha azt mondom, hogy kicsit állítsd takarékra magad, akkor nyugton maradsz. Cserébe, ha megtudok valamit, elárulom. Rendben?
-         Rendben. – bólintottam mire Rex vakkantott egyet. Mosolyogva néztem a kutyára és amikor a tekintetem visszaemeltem a felügyelőre azt vettem észre, hogy ő is mosolyog. Rögtön komollyá váltam és a szemetesbe hajítva az üres üveget elsétáltam Alex mellett.
-         Az előbb mosolyogtál. – jegyezte meg.
-         Lehet. De most ne azzal foglalkozz, hogy mit csinálok, hanem meséld el nekem, hogy mit tudtál meg Max balesetéről! – ültem le a kanapéra.
-         Valaki kicsit megbütykölte a féket, ezért nem tudott lassítani. Hogy elkerülje a balesetet, megpróbálta kikerülni az álló kocsisort, de ahogy félrerántotta a kormányt az autó hátsó fele kitört és egyenesen a másik sávban szembejövő kamion elé pördült. Semmi esélye sem volt, hogy túlélje. – mondta el a fejleményeket Alex, mire a szememből egy könnycsepp buggyant elő, amit azonnal le is töröltem. – Gaby, téged majd ki kell, hogy hallgassunk. Te láttad őt utoljára életben. Gondolkozz el rajta, hogy kinek állhatott érdekében a halála!
-         Max szerette mások munkáját lenyúlni és a saját neve alatt közzéadni, de hogy ezért megölné bárki is?
-         Találkoztam már olyan esettel, ahol valaki azért ölt meg három embert, mert egy dal szerzői jogán vesztek össze.
-         A lézeres gyilkos? Erről hallottam.
-         Igen az. Mi kaptuk el Rexszel, amikor az utolsó dobására készült. – kaptam fel a fejem erre az információra - Egy butik vásárlóit és eladóit ejtette túszul a belvárosban.
-         Rex pedig kihozta az embereket a butikból, miközben egy tükröt toltatok a kirakat elé, hogy a pasi ne lásson ebből semit.
-         Honnan tudod? – nézett rám meglepett tekintettel.
-         Ott voltam a butikban. Akkor döntöttem el, hogy Bécsbe költözök, mert sokkal érdekesebb ilyen ügyekbe beleütnöm az orrom, mint a korrupcióba Grazban.
-         Tehát akkor magamnak köszönhetem, hogy idejöttél és folyton követsz mindenhová vagy néha meg is elözöl?
-         Nem magadnak, Rexnek. – simogattam meg az okos kutya fejét. – Na de hagyjuk a lézeres gyilkost. Vitterről sikerült valamit megtudni?
-         Krapp hét lakat alatt tart mindent, időbe fog telni, mire információhoz jutok, mindenesetre megvan azoknak a névsora, akikkel üzletelt.
-         Értem. – ásítottam egyet.
-         Mi lassan indulunk Rexszel. – állt fel a kanapéról Brandtner -  Gaby, majd hívd fel Melaniet, tényleg borzasztóan aggódik miattad. Tudom, hogy néha idegesítő a babusgatása, de ő csak jó akar neked, hidd el!
-         Majd reggel beszélek vele.
- Próbálj meg valamennyit aludni! – lépett ki az ajtón Alex mögötte Rexszel, aztán a sajátos tempójában leszáguldott a lépcsőn, oldalán a kutyával. Nekidőltem a becsukott bejárati ajtómnak és lecsúsztam a földre. Addig tartottam magam, amíg a felügyelő nálam volt, de most, hogy egyedül maradtam, ismét átadtam magam a bánatnak és a dühnek. Ki akarhatta eltenni láb alól Maxot? Persze volt pár idegesítő szokása és én is haragudtam rá évekig, de megölni? Felálltam és az ablakomhoz sétáltam, ahonnan elnéztem a szemem elé táruló csodás látképet. Magamban fogadalmat tettem. Nem nyugszom addig, amíg meg nem találom az exférjem gyilkosát és imádkozzon, hogy ne én jöjjek rá előbb a kilétére, hanem Alex...

***

Miközben az újságírónő és a felügyelő a lakásban beszélgettek a háztól nem messze egy kisbusz parkolt. A belsejében két férfi ült és míg az egyik egy szendvicset majszolt, a másik fülhallgatóval a fején jegyzetelte az elhangzottakat.
-         Ne csámcsogj már olyan hangosan bazd meg, nem hallok semmit! – dobta az asztalra a tollat.
-         Én nem is csámcsogok. – harapott egy jókorát a szendvicsbe a másik, mikor megszólalt a mobil.
-         Vedd már fel, biztos a főnök az! – fogta a fülhallgatós ismét kézbe a tollát.
-         Én eszek, beszélj vele te!
-         Én most helyetted is dolgozom. Vedd már fel, mert esküszöm beléd eresztek egy tárat!
-         Jól van már. – fintorgott és letette a szendvicsét. Megnyomta a zöld gombot és eltartotta kicsit a fülétől a készüléket, de még így is majd beszakadt a dobhártyája a főnöke üvöltésétől.
-         Azért fizetlek titeket, hogy még ezt a kicseszett telefont sem tudjátok felvenni?! Legalább jutottatok valamire? Kurva drágák voltak a poloskák.
-         Az újságírónő bekapta a csalit. – vette át a társától a fülhallgatós a telefont – Vitter iránt is érdeklődik még, de amiatt a másik hapsi miatt teljesen begőzölt.
-         Remek. Nyomozzon csak, mi pedig akkor fogjuk elkapni, amikor a legkevésbé számít rá. Figyeljétek tovább a lakását!
-         Rendben főnök.
- Majd jelentkezem. – szólt még bele a telefonba, aztán már csak a vonal búgását lehetett hallani. A két férfi nem tudta, hogy miért fontos a főnökének ez a kis újságírónő, de ha azért fizet, hogy őt figyeljék, akkor megteszik. Helyet cseréltek egymással és felkészültek az éjszakázásra...

2 megjegyzés:

  1. Na jó!Vannak elméleteim...
    1. A Vitter-ügy és Max halála összefügghet...
    2. Maxot azért gyilkolták meg, mert kapcsolatban állt Gabyval, és a csajt akarják tőrbe csalni...
    3. Max nem is halt meg, és ő akarja tőrbe csalni Gabyt...(mondjuk ez a legképtelenebb!Nem tudom!
    De baromira tetszik!És nagyon várom, hogy fűzöd tovább a szálakat!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyit elárulok, hogy ebben benne van az, amire gondoltam, de várd csak ki türelmesen, hogy mi lesz a vége. ;)

      Törlés